3p
KKV
A hazai fejlesztésű szőlővédelmi technológiára kíváncsiak a befektetők. A rendszer a világon egyedülálló.

Az Intel Business Challenge Europe az egyik legrangosabb startup verseny. Az IBC célja a fiatal vállalkozások innovációs tevékenységének elősegítése elsősorban a természettudományos és a műszaki innovatív szakterületeken.

A benyújtott pályázati anyagok közül szakmai zsűri választja ki a legjobb 24 csapatot, ők az Intel által szervezett, háromnapos vilniusi döntőben mérhetik össze tudásukat szeptember elején. A jelentős pénznyeremény (50 000 USD) mellett a legjobb öt projekt automatikusan bejut az egyesült államokbeli Intel Global Challenge döntőjébe. A Szilícium-völgyben megrendezésre kerülő végső megmérettetésen a tét óriási, hiszen a csapatok egy héten át szakmai rendezvényeken vehetnek részt, és nemzetközi üzleti szakemberektől kaphatnak támogatást, és természetesen lehetőségük van ötleteiket „eladni” és befektetők támogatását megnyerni.

Idén magyar vonatkozása is van a megmérettetésnek: több száz jelentkező közül választották az Intel Business Challenge legjobb 24 projektje közé a magyar fejlesztésű SmartVineyard – Szőlőőr technológiát, mely nem csak hazánkban, hanem a világon is egyedülálló. A SmartVineyard készülékek olyan precíziós szenzorokkal vannak ellátva, melyek a szőlőbetegségek kialakulásában szerepet játszó időjárási paramétereket hivatottak mérni. A készülékek mobil adatkapcsolat segítségével továbbítják a valósidejű mérési eredményeket a szerverek felé, ahol a rendszer tudományos eredményekre alapozott algoritmusok segítségével kiszámolja, hogy az egyes szőlőbetegségek elszaporodására milyen mértékben kell számítani az adott területen. A gazdálkodók pedig egy online felületen (laptopon vagy okostelefonon) figyelemmel tudják kísérni nem csak az időjárási paraméterek változásait, hanem a fertőzések intenzitását is.


Az elmúlt időszak nem csak az Intel Business Challenge döntőjébe kerülés miatt volt sikeres a SmartVineyard csapata számára. Az idei évben külön elismerést kaptak a Magyar Innovációs Nagydíjon, májusban Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől átvehették a Hónap Vállalkozása Díjat, és bejutottak a Cambridge-i Egyetem által szervezett CUTEC startup verseny legjobb 10 projektje közé is. A cégnek egy év alatt sikerült mind bevételeit mind pedig alkalmazottainak számát megdupláznia. A Szőlőőr felhasználók száma pedig megháromszorozódott az elmúlt időszakban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG