A Waberer's International Zrt. 650 új Volvo nyergesvontató beszerzéséről állapodott meg a Volvo Trucks-szal, a beruházás értéke meghaladja a 40 millió eurót.
A megállapodás része a Waberer's 2013-as fejlesztési programjának, amelyben a cég több mint 1100 új vontatóval frissíti, illetve részben bővíti flottáját. A beszerzést a társaság a szolgáltatásai iránt jelentősen megnövekedett megrendelői igényekkel indokolta. Idén, az első félévében a társaság ügyfeleinek száma 300-zal, a fuvarteljesítmény 15 százalékkal, a több mint 3000 szerelvényből álló flotta által megtett fuvarkilométer pedig 20 százalékkal növekedett.
A vállalat 3000 kamionszerelvényből álló flottája évente több mint negyedmillió rakományt juttat el Európa országaiba. A társaság szolgáltatásai felölelik a logisztika valamennyi területét a közúti fuvarozástól a raktárlogisztikán át a járműjavításig. A társaságnak Lengyelországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.
A Waberer's International Zrt. árbevétele 17,4 százalékkal nőtt az első félévben az előző évhez képest, és meghaladta a 216 millió eurót. Tavaly a társaság árbevétele elérte a 377,5 millió eurót (mintegy 110 milliárd forint).