1p
KKV
A nyár ígéretes filmjei korántsem csináltak akkora üzletet, mint korábban remélték - a mérsékelt érdeklődés oka a twitterező rajongókban keresendő?
A nyár néhány ígéretes filmje korántsem csinált akkora üzletet, mint korábban remélték, így felvetődött, hogy a produkciók iránti mérsékelt érdeklődés oka a twitterező rajongókban keresendő.

A twitterezők leadják egymásnak a drótot a látott filmekről, és ez a nyers és tömör őszinteség nem mindig tesz jót egy-egy filmnek - írta a The Daily Telegraph online kiadása. A cikk szerint egy sor nyári film feneklett meg a premierhétvége után, többek között Sacha Baron Cohen Brünója. Igaz, hogy ugyanakkor a Transformers: A bukottak bosszújának a ledorongoló kritika sem tudott ártani.
   
Viszont szintén pórul járt a Kettős játék, hiába játszotta a főszerepet olyan hollywoodi szupersztár, mint Julia Roberts. A 60 millió dollárból (11 milliárd forint) forgatott ügynökkomédia mindössze 40 milliót (7,5 milliárd forint) tudott összekaparni az észak-amerikai jegypénztárakban. A nagy dérrel-dúrral beharangozott, százmilliós költségvetésű Land of the Losts című sci-fi vígjáték pedig épp hogy megközelítette az 50 milliós (9 milliárd forint) bevételt. De hasonló sorsra jutott a Johnny Depp főszereplésével készült Közellenségek című film is.
   

Hollywood persze nem adja fel: a filmváros is beszállt a twitterezésbe. Quentin Tarantino minap debütált Becstelen Brigantyk című filmjéhez már saját twitterprofilt készítettek, amit a stúdió többek között arra használt, hogy jegyeket kínáljon egy különleges elővetítésre.
Peter Guber, a Sony Pictures ex-elnöke úgy látja: hiába küzdenek a sztárok, nem képesek a nagyobb tömegek megmozgatására. A volt stúdiófőnök a választ az "okostelefonokban" látja: "Mikor az ember körbetekint a nézőtéren, fénylő arcokat lát, de a szemek nem a vászonra tapadnak, hanem a BlackBerry vagy az iPhone kijelzőjére. Azonnal elmondják a barátaiknak, hogy érdemes-e beülni a filmre vagy sem. És a válasz gyakrabban nem, mint igen."
   
"Az emberek már a főcím alatt nekilátnak a twitterezésnek és otthagyják a filmet, ha nem tetszik" - kesergett Eamonn Bowles, a Magnolia Pictures hollywoodi filmforgalmazó vállalat elnöke. 

Nem biztos, hogy a web legyőzi a nyomtatott sajtót
Béna játékokért senki sem fog ennyit fizetni
Egy pillanatról sem maradunk le
Inkább nálunk adózik a Star Wars
Harry Potter a legjobban kereső varázsló a világon

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG