A kisgyerekek már háromévesen olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák - derült ki egy új kutatásból
A kisgyerekek már háromévesen olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák - derült ki egy új kutatásból, amely remények szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a kicsik játékai "harapásállóbbak" legyenek.
A Leedsi Egyetem által végzett kutatás révén az öt év alatti korosztályban csökkenhet a játékok harapdálásából származó sérülések vagy halálesetek száma. Szakértők szerint az eszközökön látható jelzések nem megfelelőek a balesetek megelőzésére, mivel a szülők vagy nem olvassák el, vagy pedig félreértelmezik a figyelmeztetéseket - írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph.
A kutatás során kétszáznál is több, három és öt év közötti gyerkőc harapását tesztelték - ugyanis ez az a korosztály, amely a legnagyobb hévvel esik neki fogaival a tárgyaknak. A vizsgálatok érdekes eredményt hoztak: kiderült, hogy egyes gyerekek olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák. A tanulmány ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a harapás erőssége a csemeték súlyától, nemzetiségi származásától és természetesen fogaik állapotától is függ.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.