1p
KKV
Évezredes gyakorlat, hogy az anyák szoptatják saját csecsemőjüket. Ezt a táplálási módot nagyon jól megalkotta a természet, mert szinte minden szempontból ez az optimális a baba számára.
Évezredes gyakorlat, hogy az anyák szoptatják saját csecsemőjüket. Ezt a táplálási módot nagyon jól megalkotta a természet, mert szinte minden szempontból ez az optimális a baba számára.

Az anyatej összetétele a gyermek életkorának megfelelően módosul,
még azt is „figyelembe veszi”, hogy koraszülöttről, vagy érett újszülöttről van szó. Az előtej (kolosztrum) kis mennyiségben sok tápanyagot tartalmaz – ez a „kezdő” szopó újszülött apró gyomrában elfér és sok fontos fehérjét, zsírt biztosít számára. A későbbi hetekben, hónapokban már nagyobb mennyiséget szopik a csecsemő, ekkor úgy látszik, mintha felhígult volna az anyatej – ettől függetlenül tápértéke megfelel a baba igényeinek.

A szoptatásnak – tudományos vizsgálatokkal igazoltan – nagyon sok előnye van a mesterséges (tápszeres) táplálással szemben. Az anyatejes csecsemőkből okosabb gyermekek lesznek, kevésbé híznak el, kisebb a valószínűsége a cukorbetegség kialakulásának, valamint ritkábbak a légúti hurutos betegségek, hasmenések a szoptatás ideje alatt. Az allergia-megelőzésben is fontos szerepet játszik az anyatej: jelentősen csökkenti a csecsemőkori ekcéma, a tápszerek kiváltotta tejallergia gyakoriságát és a csecsemő-kisdedkori asztmás jellegű nehézlégzés jelentkezését.

Az anyatej fogyasztása nem unalmas a csecsemő számára, holott 6 hónapon keresztül naponta ötször-hétszer ezt kapja. Hiszen az anya által megevett ételek molekulái, ugyan csak nagyon kis mennyiségben, de átjutnak a tejbe. Ez okozhat egyes esetekben haspuffadást, hasfájást a babának. A kifejezetten allergiás hajlamú csecsemők ettől az anyatejbe került igen minimális mennyiségű idegen fehérjétől is kóros tüneteket mutathatnak: véres székletük, testszerte száraz, ekcémás bőrük lehet. (Emiatt szakorvosi vizsgálatra feltétlenül szükség van.) Ilyenkor az anyuka szoptathat tovább, ha az allergént kihagyja az étrendjéből.

Az anyatejben kevesebb a vas, mint a tápszerekben, de jobban felszívódik, így ritkán lesz a baba vérszegény. Csak a D vitamin-pótlásról kell szoptatás alatt gondoskodni, egyébként az anyatej valóban mindent tud!

www.allergiakozpont.hu


Okosnak hiszi magát? Köszönje a mamájának!
Kódolt kövérség: minden eldől a pocakban? 
Cicire fel: szívjuk magunkba a tudást! 
Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG