1p
KKV
A hasi elhízás nem csak a szívroham és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát növeli, de a szellemi képességek romlásában is szerepet játszik
A hasi elhízás nem csak a szívroham és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát növeli, de egy új vizsgálat szerint évtizedek alatt a szellemi képességek romlásában is szerepet játszik. A tanulmány eredményeit az ideggyógyászat vezető folyóirata, a Neurology közölte.

Minden adott, hogy kövérek legyünk

Amerikai és svéd kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a hasüregben fölhalmozódó zsír befolyásolja-e a korosodók szellemi frissességének megmaradását. A hasüregben lévő zsírsejtek az anyagcsere szempontjából rosszabb indulatúak, mint a bőr alatt elhelyezkedő zsírpárnák. A hasi elhízás esetén az infarktus vagy a szélütés okozta halálozás lényegesen magasabb, mint az általánosan kövér emberek között. Eddig azonban nem voltak adatok arra, hogy ez a fajta elhízás befolyásolja-e korosodás közben a szellemi képességeket.
   
Egy amerikai egészségügyi központ csaknem hétezer gondozottjának 1964 és 1973 között megmérték a haskörfogatát is. Ezeket az embereket 36 év múlva ismét megvizsgálták, a vizsgálat része volt a szellemi leépülés mérése is. A vizsgálati személyek életkora ekkor 73-87 év volt.
   

Komolyan fájhat a feje a túlsúllyal küszködőknek
A szellemileg leépülő idős emberek aránya 16 százalékot ért el a csoportban. Egyértelműen kiderült, hogy a karcsúságukat megőrzőkhöz képest a hasi elhízás tüneteit mutató kövér emberek csaknem négyszer gyakrabban lettek a kognitív képességvesztés áldozatai. Ez azonban független az ugyancsak gyakoribb érbetegségek vagy a cukorbaj következményeitől.
   
A kutatók fölhívják a figyelmet arra, hogy ez a kedvezőtlen szellemi romlás azoknál is megfigyelhető, akiknek a testsúlya, testtömegindexe nem volt lényegesen magas, csak a hasüregben jelent meg zsírlerakódás. Ez azt jelenti, hogy a hasüregi zsír valóban sokkal több bajt okoz, mint az alakunkat kívülről gömbölyítő zsírszövet.
   
Ezért célszerű rendszeresen ráállni a mérlegre, de talán még jobb gyakran elővenni a mérőszalagot, hogy haskörfogatunkat ellenőrizzük - tanácsolják. Ez igen érzékenyen jelzi, hogyan alakul a hasi zsírfelhalmozódás, az pedig mutatja a szív- és érrendszeri kockázatot, az agyi katasztrófák veszélyét. A fölös kilóktól pedig időben meg kell szabadulni.

A fogyókúrára is rá kell hangolódni
Túlsúly? Gondoljon a gyerekkorára!
A gyors evés is hízlal
Fogyjon és mentsen éhezőket!
Elhízásjárvány tombol az egészség őshazájában
Heti két óra lihegés elég az egészséghez
Sokat jár az agya? Vigyázzon, megnőhet a feneke

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG