1p
KKV
Több mint két évtizedes növekedés után tavaly már a második egymást követő évben csökkent világszerte az AIDS-ben elhunyt emberek száma - állapította meg legfrissebb jelentésében az AIDS elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség
Több mint két évtizedes növekedés után tavaly már a második egymást követő évben csökkent világszerte az AIDS-ben elhunyt emberek száma - állapította meg legfrissebb jelentésében az AIDS elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség.

A szerzett immunhiányos tünetegyüttes tavaly körülbelül 2 millió ember halálát okozta, szemben az előző évi 2,1 millióval, Afrikában a betegség ugyanakkor vezető halálok maradt. Nyugat- és Közép-Európában 8 ezren haltak meg AIDS-ben. Az AIDS-járványnak tehát még távolról sincs vége, de stagnálást mutat annak köszönhetően, hogy egyre több beteg jut hozzá az életét meghosszabbító gyógyszerekhez és számos helyen csökken az új HIV-fertőzések száma.
   
"Kezd beérni a gyümölcse annak, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országokban 2001 és 2007 között hatszorosára nőttek a HIV-fertőzések megelőzését szolgáló programokra fordítható pénzügyi források" - olvasható a jelentésben, amelyet a jövő héten Mexikóban megrendezésre kerülő nemzetközi AIDS-konferencia elé időzítettek.
   
Világszerte mintegy 33 millió HIV-fertőzöttet és AIDS-beteget tartottak számon 2007-ben, köztük csaknem 2 millió 15 év alatti gyermeket. A vírushordozó felnőttek 50 százaléka nő. A Szaharától délre fekvő afrikai országok jelentik változatlanul az első számú fertőzésgócot: itt él a világon ismert összes fertőzött 67 százaléka és a HIV-pozitív gyerekek közel 90 százaléka, összesen 22 millió HIV-pozitív. Nyugat- és Közép-Európában 730 ezer HIV-fertőzöttet tartottak nyilván az előző évben. 

A jelentés 147 ország adatai alapján készült, a UNAIDS ugyanakkor csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok nem adta át a 2007-es évre vonatkozó AIDS-statisztikát arra hivatkozva, hogy még "csiszolnak" a számokon, de hamarosan közzé fogják tenni azokat.

Tavaly 2,7 millió új HIV-fertőzést regisztráltak - ebből 1,9 milliót a Szaharától délre lévő afrikai országokban -, ami naponta mintegy 7500 embert jelent. Az új fertőzöttek között 370 ezer a 15 év alatti gyerek. Az új fertőzések számában csak egészen kis növekedés mutatkozott 2007-ben az előző évhez képest.

Számos országban ugyanakkor nőtt az új fertőzések aránya, többek között Kínában, Indonéziában, Kenyában, Mozambikban, Pápua Új-Guineában, Oroszországban, Ukrajnában, Vietnamban, de még olyan gazdag országokban is, mint Németország, Nagy-Britannia vagy Ausztrália. Nyugat- és Közép-Európában 27 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel.
   
A dokumentum szerint "a haladás továbbra is egyenlőtlen, a járvány jövőbeli alakulása még mindig bizonytalan", ezért a UNAIDS fokozott erőfeszítéseket tart szükségesnek annak érdekében, hogy idővel az egész világon elérhetőek legyenek a betegség megelőzésével, gyógyításával, az ápolással és támogatással foglalkozó programok.
    
A magyar Nemzeti AIDS-bizottság márciusi tájékoztatása szerint tavaly másfélszer több, 119 új HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, mint egy évvel korábban, amikor 81 fertőzöttet regisztráltak. Ezzel idehaza mintegy 1500-ra nőtt a regisztrált HIV-pozitívok száma. Továbbra is Budapesten találták a legtöbb fertőzöttet, a sorban második Pest megye, a harmadik Fejér megye. Átlagosan háromnaponta regisztrálnak egy újabb HIV-fertőzöttet Magyarországon, az új fertőzöttek között nagyon sok a huszonéves fiatal.

Sokkal tovább élhetnek az AIDS-esek
A felelőtlenség ára:3 naponta egy új HIV-fertőzött
Budapesten gyártják majd az AIDS-tapaszt
AIDS tizedeli a politikusokat Afrikában

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG