1p
KKV
Újratárgyalná székházbérleti és -üzemeltetési szerződését a Magyar Televízió (MTV) - közölte a közmédium ügyvezetője
Újratárgyalná székházbérleti és -üzemeltetési szerződését a Magyar Televízió (MTV) - közölte a közmédium ügyvezetője.

Medveczky Balázs elmondta: a köztelevíziónak elemi érdeke, hogy a nyár közepén birtokba vett, modern, televíziózás céljára kialakított, integrált gyártóbázison működjön tovább, ehhez azonban jelentős díjcsökkentést kell elérniük. "Ismét tárgyalásokat fogunk kezdeni a bérbeadóval, ha erre a kuratóriumi elnökség felhatalmazást ad"– mondta az ügyvezető, megemlítve, hogy nemrégiben zárult le az az egyeztetéssorozat, amelynek eredményeként az MTV előnyére módosították a szerződést, és a bérleti díj a komplexum egészére nézve 3 százalékkal csökkent.

Újabb tárgyalásokra azért van szükség, mert a jövő évi büdzsé tervezetében a köztelevízió központi forrásait több mint 7 milliárd forinttal csökkentenék, sőt egy módosító indítvány szerint teljes egészében elvonnák a bérleti díjra is fordítható 9,5 milliárd forintos céltámogatást.

"A Magyar Televízió szeretné megőrizni a gyártóbázisát", ezért is próbálják meg elkerülni, hogy az intézményt "belekényszerítsék olyan költségvetési helyzetbe, amelyben végig kell gondolnia, hogy tudja-e tartani az óbudai bázist", vagy a szerződés teljesítése lehetetlenné válik - mondta.

Elkészült a jövő évi állami források jelentős csökkenésére válaszoló MTV-s intézkedéscsomag tervezete,
amelyet egy-két héten belül terjesztenek az intézményt felügyelő kuratórium elnöksége elé. A lehetőségek között szerepel a labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak eladása. Hasonló sorsra juthat a 2010-es budapesti úszó Európa-bajnokság is, amelynek közvetítési költségei elérnék a 4-500 millió forintot, hiszen ismét az MTV állítaná elő a külföldi csatornáknak szánt képanyagot, ugyanúgy, mint 2006-ban - tette hozzá.

Szintén "pénzinjekciót jelenthet", ha eladják és visszabérlik idén vásárolt informatikai hálózatukat, vagy ha átalakítják az idén 1,2 milliárdba kerülő regionális hálózatot, amelynek fenntartása "nem a médiatörvény által előírt feladat, hanem felvállalt küldetés" - sorolta a lehetőségeket az ügyvezető.

Közölte: ezekben az ügyekben akkor döntenek, ha a jövő hónapban látják az elfogadott 2010-es költségvetést, abban pedig a Magyar Televízió juttatásait, ezért is készítenek több forgatókönyvet a következő esztendő üzleti tervére; lesz ezek között, amely az idei juttatási szinttel számol, a legkedvezőtlenebb pedig azzal kalkulál, hogy egyetlen fillér céltámogatást sem kapnak.

A nagyobbik köztévében most 1650-en dolgoznak, de a jelenlegi struktúrát feszesebbé téve is legfeljebb 100-150 embert tudnak leépíteni a szervezeti és működési szabályzat átalakítása nélkül - jegyezte meg. Ez azonban már éreztetné hatását a műsorkészítés minőségében, és azt jelentené, hogy nem újítanak meg határozott idejű szerződéseket, vagy elbocsátanak olyan munkatársakat, akiknek egyhavi bérüket kell csak kifizetni végkielégítésként. Mint mondta, ennél nagyobb karcsúsításhoz már költségvetési támogatásra lenne szükség.

Máshogy jár az MTV és a Nap-kelte órája
Dúl a médiaháború: kivéreztetik az MTV-t?
Egy fillért sem kapna az MTV

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG