600 ezer 19 év alatti fiatal adatait összegzi a jelentés, ezzel az egyik legszigorúbb összehasonlítás arra, hogyan alkalmazzák különböző országokban ezeket a gyógyszereket. A tanulmány szerint 2000-ben a gyerekek hét százaléka kapott valamilyen pszichotrop szert az Egyesült Államokban, míg 2,9 illetve 2,0 százaléka Hollandiában illetve Németországban.
Az öt és kilenc év közötti amerikai gyerekek közül minden 12. szedett ilyen szert, ami négyszerese az európai aránynak. Julie Zito kutatásvezető, a Maryland-i Egyetem farmakológusa elmondta, hogy a pszichotrop szerek használata az adatgyűjtés óta még növekedhetett az Egyesült Államokban.
Az eltérés okait keresve a tanulmány szerzői megjegyzik, hogy az Egyesült Államokban engedélyezett a gyógyszerek közvetlen, fogyasztók számára történő reklámja, míg Európában tiltják ezt. A kulturális különbségek szintén szerepet játszhatnak, az Egyesült Államokban tapasztalható "individualista és aktivista orvoslási szemléletre" utal Zito. Ugyancsak eltér az Atlanti-óceán két partján a viselkedési zavarok meghatározása és osztályozása.
További különbség, hogy ki adhatja a szert: az Egyesült Államokban több az egy főre jutó pszichiáter, ez befolyásolhatja a gyógyszerrendelési szokásokat - vélik a tanulmány szerzői. Az egészségügyi rendszer előírásai, támogatási szabályai is fontos tényezőnek számítanak.
Az amfetaminokat és más stimulálószereket igen ritkán írják fel gyerekeknek Nyugat-Európában. Franciaországban például éppen betiltották a vizsgált időszakban (1999-2000). A jelentés a Child and Adolescent Psychiatry and Mental Health című orvosi szaklap online változatában is megjelent.
A halban rejlik a hosszú élet titka
Az ételrendelés is lehet kockázatos
Elhíznak a gyerekeink, pedig nem is reggeliznek
Elkerülhető az őszi depresszió
Fitness és egészség - pörögjön fel a munkára!
Antidepresszánson élnek az amerikai gyerekek
