Már csak napok vannak hátra az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá való bejelentkezés határidejéig. Nagy kérdés, hogy hány vállalkozás adja fel az evát és tér vissza a társasági adó hatálya alá a 30 százalékról 37-re emelt adókulcs miatt. Az eva feltételei az adónem 2003-as bevezetése óta folyamatosan szigorodtak, ennek ellenére évről-évre nőtt az egyszerűsített adózást választó vállalkozások száma.
Az újabb emelés az eva-kulcson összesen 56 283 céget érint, az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adatai szerint ugyanis jelenleg ennyi vállalkozás adózik az egyszerűsített vállalkozói adó szabályai szerint. Azzal azonban, hogy jövőre 30-ról 37 százalékra emeli a kormányzat a befizetendő adó bruttó árbevételre vetített mértékét, evás vállalkozások sora számára válhat érdektelenné az egyszerűsített adózás.
Hányan eváznak pontosan?
Az Opten jelenleg 630 ezer nem törölt, tehát élő céget tart számon, ezek közül azonban sok tízezer áll felszámolás, végelszámolás, csőd alatt, ezért a valóban működő – semmilyen eljárás alatt nem álló – cégek száma hozzávetőleg 550 ezer. A társas vállalkozások között tehát 10,23 százalékot tesz ki az eva hatálya alatt adózó vállalkozások aránya.
A társas vállalkozások mellett 392 585 egyéni vállalkozót regisztrál a céginformációs szolgáltató, közülük idén 33 277-en adóznak az eva szabályai szerint. Így az egyéni vállalkozók aránya 8,47 százalékot tesz ki. Az összesen csaknem 950 ezer magyarországi vállalkozás között az evázók aránya összesen 9,5 százalékos. Az egyszerűsített vállalkozói adó szabályai szerint adózó egyéni vállalkozók döntő többsége – csaknem 26 ezer vállalkozó – 2003 előtt indította a bizniszt.
A legstabilabb cégek evások voltak eddig
Az egyszerűsített vállalkozói adót 2003. január elsejével vezette be a Medgyessy-kormány. Az adónem első évében 24 776 cég élt az egyszerűsített adófizetés lehetőségével. Az eva alatt adózók száma évről évre nőtt, a növekedés üteme minden évben 10 százalék feletti volt a társas vállalkozások körében. Az egyéni vállalkozók között viszont folyamatosan vesztett népszerűségéből az adónem, évről évre kevesebb új evázó jelentkezett.
Az Opten 4606 evás cégről tart nyilván létszámadatot, ezek 2010-ben összesen 6534 főt foglalkoztattak, egy evázó vállalkozás tehát átlagosan 1,42 főt foglalkoztatott. Hiába az alacsony létszám, az eva hatálya alatt adózó cégek működése sokkal stabilabb az átlagosnál. A 2003 óta megalakult evás cégek közül felszámolással összesen 52 cég (ez az összes evás cég 0,1 százaléka), végelszámolással pedig 1395 cég (ez az összes evázó társas vállalkozás 2,4 százaléka) szűnt meg. Ehhez képest 2010-ben az országos csődátlag (felszámolási és csődeljárás alá vont társas vállalkozások aránya) 3,08 százalék volt.
Az egyszerűsített vállalkozói adóból származó bevételek bár évről-évre nőnek, az első két évtől eltekintve rendre elmaradnak az előirányzattól. A Nemzetgazdasági Minisztérium idei – lefelé módosított – eva-bevételi előirányzata 180,1 milliárd forint, ami az előzetes adatok szerint várhatóan 170 milliárd forint körül teljesül. Evából a korábban beterjesztettnél 24,4 milliárddal több, 203,5 milliárd forint a 2012. évi módosított előirányzat.
Az eva feltételei az adónem 2003-as bevezetése óta folyamatosan szigorodtak, ennek ellenére évről-évre nőtt az egyszerűsített adózást választó vállalkozások száma.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megreccsent a New York-i tőzsde
10 perce
-
Elképesztő izgalmak a vébén
23 perce
-
Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
körülbelül 1 órája
-
100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
11 órája
-
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
11 órája
-
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
12 órája
-
„A forinttal az előző kormány játszott” – az utca embere az euróbevezetésről
12 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb fontos törvényt nyújtott be a Tisza-kormány
- Megszólaltak az elemzők: a Magyar Péter által leírt siralmas költségvetési hiány várhat ránk 2026-ban?
- Vége a hallgatásnak: nagy változást jelentettek be az egészségügyben
- Ennyi forintot kell most adni egy euróért
- Mától végigsöpör a bankszámlákon a drágulási hullám
- Kiderül, hogy mekkora hiányt hoztak össze Nagy Mártonék
- Új pénzügyi szereplő érkezik Magyarországra
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
11 órája
Vállalat
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Stratégiai befektetőként csatlakoznak a Mobilfoxhoz.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37 -
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe
06:08
-
Itt az általános bankszámla drágulás
05:25
-
Az Orbán-kormány hagyatéka, a beruházások sorozatban a negyedik évben estek vissza a fiskális szigorítás és az uniós források elmaradása miatt
16:55
-
Az orbáni kuratórium teljesen kapitulál az új kormány előtt
16:08
-
Belehúznak az osztrákok a kerozingyártásba
15:05
Turizmus Online cikkei
-
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét
16:44
-
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába
14:52
-
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró
14:10
-
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
12:55
-
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra
12:39
A vidék hírei
-
Százezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be a kormány
21:05
-
Csökkent az Érsekkert tavának vízszintje, már dolgoznak a hiba elhárításán
14:22
-
Medián: a biztos szavazóknál már 73 százalékon áll a Tisza Párt
13:34
-
Legót vitt el a polgármester sárgarépa helyett – most már papírja van róla, hogy csaló, jogerősen elítélte a bíróság
11:44
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
2026. július 1. 10:51
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36
Nem ment jól a biznisz szerdán. 


