1p
KKV
A legtöbb spam már Oroszországból érkezett tavaly a világháló orosz nyelvű részén
A legtöbb spam Oroszországból érkezett tavaly a világháló orosz nyelvű részén, és ezen mintegy 150-200 millió dollárt kerestek a feladók - derül ki a Kaspersky Laboratorynak, a világ egyik vezető komputerbiztonsági cégének éves jelentéséből.

Tavaly a runeten - az orosz nyelvű interneten - a spamok forrásországai között még az Egyesült Államok állt az első helyen, de idén a második helyre szorult: Oroszországból érkezett a nem kívánatos küldemények 22 százaléka, Amerikából 16 százaléka, Spanyolországból 5 százaléka, és a többi ország csak jócskán lemaradva követi az első három helyezettet.
   
Az oroszországi mailforgalomban a Kaspersky adatai szerint a spamok aránya eléri a 82,1 százalékot. Az interneten elkövetett csalások között az első helyen állnak azok, amelyek során elektronikus levélben hamis ígéretekkel arra szólítják fel a címzetteket, hogy küldjenek SMS-t egy rövid telefonszámra, s a csalók a szöveges üzenetek megemelt díján keresnek.
   
Ugyancsak előkelő helyen állnak az úgynevezett közösségi honlapok álcájával végrehajtott csalások. Ilyenkor a csalárd mail látszatra ilyen honlapról  - például az odnoklasznyiki.ru lapról, amely bizonyos értelemben a magyar iwiw megfelelője - érkezik, s valamit ígér a címzettnek, esetleg díjat, vagy a honlap valamely új szolgáltatását. Aki gyanútlanul a linkre kattint, annak a gépére vírus települ.
   
A Kaspersky Laboratory előrejelzése szerint idén a spamok száma és aránya az orosz interneten csak nőni fog, mivel a gazdasági válság közepette a világháló felhasználói idegesebben reagálnak minden fizetési rendszerrel vagy bankkal összefüggő elektromos levélre, a bűnözők támadásai pedig egyre kifinomultabbakká válnak.

Féregriadó!
Pénzzel üdvözli a bank? Átverés!
Online maffia: banki adatokra utaznak
Ál-Jézuska veri át a netezőket!
Ismét nagyüzemben dolgoznak a spammerek

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG