1p
KKV
Újabb súlyos büntetéseket kaphat a médiahatóságtól délutáni kibeszélőshow-iért a két országos kereskedelmi tévécsatorna
Újabb súlyos büntetéseket kaphat a médiahatóságtól délutáni kibeszélőshow-iért a két országos kereskedelmi tévécsatorna; ezekről a műsorokról még szeptember elején, a döntéshozatal előtt egyeztet az RTL Klubbal és a TV2-vel az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - értesült több érintettől az MTI.

Testületi tagoktól származó információ szerint összesítve többnapos elsötétítés, illetve több tízmilliós kötbér kiszabását javasolta előterjesztéseiben a médiahatóság hivatala, ezt az értesülést azonban az ORTT sajtóirodája arra hivatkozva nem kívánta pénteken kommentálni, hogy döntés-előkészítő iratokról van szó.

Az egyik tag közlése szerint a Fidesz által a testületbe delegált Szalai Annamária egyes szankciók súlyosbítását javasolta, valamint azt, hogy több háromnegyed órás időtartamra osszák el a büntetéseket, a kifogásolt produkciók sugárzása helyett kelljen azokat végrehajtaniuk a műsorszolgáltatóknak.

Az információ szerint indítványa része volt az is, hogy - egy több évvel ezelőtti egyezséggel szakítva - a TV2-t ne kötbérrel, hanem képernyő-elsötétítéssel sújtsa a médiahatóság. Grexa Liliána, a TV2 vállalati marketing és kommunikációs csoportvezetője - megerősítve az egyeztetésről szóló értesülést - annyit közölt: cégük örül a konzultáció lehetőségének.

A gigabüntetés miatt az RTL beperli az ORTT-t

A TV2 is perre megy a sötétítés miatt
Július elején az RTL Klubot, két héttel később a TV2-t sújtotta - egyaránt félnapos, déltől éjfélig letöltendő - képernyő-elsötétítéssel a médiahatóság. Mindkét döntés oka a délutáni órákban sugárzott produkció volt; a testület egyaránt kifogásolta, hogy ezekben mikor és hogy miként foglalkoztak szexuális témákkal.

Mindkét csatorna jelezte: bíróságon támadja meg az ORTT döntését. Június elején, amikor a médiahatóság arról tárgyalt, mely pontokon hajlandó módosítani a két társaság műsorszolgáltatási szerződését, nem kapott többségi támogatást az a felvetés, hogy a délutáni időszakból soroltassák későbbre (a főműsoridőbe vagy a késő esti sávba) a kibeszélőshow-kat.

Lassan lefaragunk a digitális hátrányunkból
Megszenvedte a válságot a reklámpiac
62 millió eurós bukta az RTL-nél
Olcsóbban megússza a bérletet az MTV
A TV2 is megkapta a magáét: fél napig sötétség

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG