Az ellene folyó trösztellenes vizsgálat keretében a Google elfogadta, hogy ha honlapján saját specializált keresőszolgáltatásokat kínál, akkor riválisai ajánlatainak is helyet ad - közölte szerdán az Európai Bizottság.
Az amerikai keresőóriás hoteleket, éttermeket vagy egyéb termékeket, szolgáltatásokat felkutató keresőszolgáltatása mellett a cég három, objektív szempontok alapján kiválasztott versenytársának biztosít majd helyet a honlapján, a kötelezettségvállalás pedig az Európai Gazdasági Térség, az EU tagállamai mellett Izland, Liechtenstein és Norvégia területén, ötéves időtartamra szól.
"Úgy vélem, hogy a Google-től hosszú és nehéz tárgyalásokat követően kapott legújabb javaslat eloszlatja a bizottság kételyeit. Anélkül, hogy gátolná a Google-t szolgáltatásai fejlesztésében, lehetőséget teremt a felhasználók számára, hogy összemérjék a cég kínálatát más versenytársakéval, és a számukra legmegfelelőbbet válasszák" - vélekedett brüsszeli sajtótájékoztatóján Joaquín Almunia, a bizottság versenyjogi biztosa.
A bizottság tavaly márciusban közölte a Google-lal, hogy négy dolgot kifogásol üzletpolitikájában, mert úgy véli, hogy ezek által visszaél piaci pozíciójával. Ezek egyike volt, hogy a Google a keresési találatok között saját specializált keresőszolgáltatásait rejtette el oly módon, hogy a felhasználó számára nem volt azonnal egyértelmű, hogy a Google saját szolgáltatását hirdeti a találatok között, miközben a versenytársak hasonló kínálata nem úgy vagy egyáltalán nem kapott helyet az oldalon. Ezzel Brüsszel szerint a Google indokolatlanul, helytelenül a saját szolgáltatása felé terelte az internetezőket, miközben kiszorította versenytársait. A bizottság emellett azt is kifogásolta, hogy specializált keresőszolgáltatásaiban az amerikai vállalat más honlapokról származó tartalmat hozzájárulás nélkül használt fel, valamint olyan megállapodásokat kötött, amelyben a szerződő feleket arra kötelezte, hogy a Google-nél hirdessenek, valamint, hogy a hirdetőket a szerződések a Google-höz kötötték.
Az amerikai keresőóriás ellen trösztellenes vizsgálat folyt, az Európai Bizottság szerint visszaélt erőfölényével. A Google ígéri, ezentúl minden másként lesz.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fordulat a hitelpiacon
10 perce
-
A szomszédból kaphatnak erős riválist a „magyar” elektromos autók
33 perce
-
Trump megcsinálta? Nagyon közel lehet a tűzszünet Gázában
körülbelül 1 órája
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
körülbelül 1 órája
-
Szijjártó Péter kétszeresen is örül
2 órája
-
Nem kér a koalícióból Orbán Viktor patrióta szövetségese
2 órája
-
Klasszis Befektetői Klub: nem érdemes most a forint ellen tenni
4 órája
Mfor.hu Top24
- Ez történik majd, ha tényleg csődbe megy Budapest
- Még Elon Muskot is lepipálja Mészáros Lőrinc a gazdagodás gyorsaságában
- Régen volt ilyen jó napja Szijjártó Péternek
- Négy település is dönt ma a jövőjéről – de se a Tisza, se a Fidesz nincs a szavazólapokon
- Ment a lecsóba Trump kérése – Ez Viszont Privát
- Netanjahu kiadta a parancsot – véget érhet a gázai vérontás?
- Tovább olvadhatnak a kamatok a személyi kölcsönöknél
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány 2025. október 1. 06:04
- „Mindenki tudja, hogy Oroszország vesztésre áll” – mondta egy nagy uniós ország külügyminisztere 2025. szeptember 29. 16:31
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Makro / Külgazdaság
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
Fontos adatok jönnek – tarthatók lesznek a tervek?
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Újra érkezhet Magyarországra kőolaj Irakból
09:00
-
Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad
06:45
-
Aduász lehet az erős forint a kormány kezében a választásokig
05:27
-
Tájékozatlanok a magyarok fontos ügyekben, de kemény véleményük van arról, amit nem tudnak
16:58
-
Meglepő, hogy mire költjük a pénzünket a SZÉP kártyáról
15:16
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 26.
09:47
-
Orbán Viktor: „Semjén nem szent ember, de majdnem az”
09:09
-
Pizza Hut nyílik az egykori Dobos cukrászda helyén Egerben
20:22
-
Új névvel bővült az Egri Csillagok Sétánya: ünnepélyes keretek között avatták fel Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész díszkövét
08:27
-
Sior: rajzok haza 25.
15:20
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
2025. október 4. 10:56
-
Nem kér a koalícióból Orbán Viktor patrióta szövetségese
2025. október 5. 08:26
-
Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
2025. október 4. 14:31
-
Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
2025. október 4. 12:01
-
Ezúttal egy személyvonatot lőttek ki orosz drónok Ukrajnában
2025. október 4. 16:16
