1p
KKV
Elrendelték a Magyar Bioolaj Művek Kft. felszámolását. A társaság a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hitelét vette fel, s 2010-ben a bank példaértékű vállalkozásként tartotta számon.

A Vas Megyei Bírság elrendelte a szelestei székhelyű Magyar Biogáz Művek Kft. Felszámolását  – írja a Gazdaság.hu. A cég ellen korábban több végrehajtás is indult, bírósági és közjegyzői. Az első körben önerőből finanszírozott vállalkozáshoz később az MFB vállalkozásfejlesztési hitelét vették fel. Két éve a Haszon magazinban az MFB példaértékű vállalkozásként prezentálta a bioolaj céget.

A társaság 2003-ban alakult Magyar Rögzítéstechnikai Centrum Kft. néven, s 2006-ban vette fel a mostani nevét, olaj- és takarmánygyártással foglalkozik. Repcemag hidegsajtolásos technológiával állít elő repceolajat biodízel-alapanyagnak, valamint repcepelletet takarmánykeveréshez – derül ki a vállalkozás kiegészítő mellékletéből. A kft. 2010-ben 536 millió forint árbevételt ért el, szerény, 3,3 millió forint adózás előtti eredménnyel. Az elmúlt években csupán egyszer, 2009-ben termelt veszteséget, 57 millió forintot. A társaság tavaly november óta egy magánszemély tulajdonában áll, jegyzett tőkéje 35 millió forint - írják.

Az első Vas megyei bioolajgyárat három magánszemély hozta létre zöldmezős beruházásként. A cégtulajdonosok háromlépcsős beruházást terveztek. Az első ütemben tízezer tonna repcemag sajtolására készültek, a másodikban húszezer, a harmadikban 30 ezer, ami egész Vas megye repcetermelésének feldolgozását jelentette volna. Kovács Miklós ügyvezető a Haszon magazinnak korábban azt mondta: A repce minden porcikája felhasználható. A repcepellet, amely a feldolgozott nyersanyag kétharmada, kitűnően hasznosítható biogázként, de a hőerőművek is előszeretettel vásárolnák ezt a zöldenergiát, mivel a fűtőértéke egyenértékű a legjobb minőségű barnaszénével. Leghasznosabb azonban a takarmánykeverő üzemek körében.

Amint az MFB a hírhez hozzátette, a Magyar Bioolaj Művek az MFB refinanszírozott hitelét vette fel, még 2006-ban. Mivel ez refinanszírozott hitel, az MFB-nek semmilyen pénzügyi kockázata sem kötődik a Bioolaj Művekhez.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG