1p
KKV
Brüsszelben megelégelték a bozótvágás közben elszenvedett baleseteket, és április 30-tól egy tollvonással megtiltották a cséphadaró-szerű vágószerszám-feltétek forgalmazását, pontot téve ezzel egy minden bizonnyal komoly rendszerkockázati kérdés végére. A jövő erdőirtóinak marad a pengés/drótos bozótvágó, a kasza és a machete.
Ilyet többé nem vehet legálisan.

A januárban megjelent uniós határozat szerint a tagállamoknak idén április 30-ig kötelező megtiltaniuk a hordozható bozótvágókhoz való, több összekapcsolt fémalkatrészt tartalmazó, cséphadaró típusú vágófeltétek forgalomba hozatalát - tájékoztatott a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi és Piacfelügyeleti Hatósága.

Az indoklás szerint a több összekapcsolt fémalkatrészt tartalmazó eszközök használatakor üzemelés közben lényegesen nagyobb a törés és a kirepülő tárgyak okozta kockázat, mint az egy darabból álló fémpengék esetében. Emiatt már több uniós országban is történt súlyos baleset.

A Kereskedelmi és Piacfelügyeleti Hatóság felhívja a gyártók, forgalmazók, felhasználók figyelmét az ilyen eszközök használatának fokozott balesetveszélyére. Közölte az is: saját hatáskörben ellenőrzi az érintett termékek esetleges további forgalmazását.

Véres előzmények

Orbán Viktor nemrég egy interjúban az új, európai uniós normáknak megfelelő tyúkketrecek ügyéről - szavai szerint kissé sarkítva a kérdést - azt mondta: az EU "olyasmivel foglalkozik, amivel nem kellene. Amivel meg kellene, azzal meg nem foglalkozik. Amivel meg kellene, és foglalkozik, azzal meg rosszul foglakozik".

 

Nem attól lesz versenyképes az európai gazdaság, ha Brüsszelből meg akarják mondani, milyen méretű tyúkketrecben kell tartani az állatokat - fejtette ki véleményét a miniszterelnök.

A Bizottság 2012. januári határozatából kiderül: 2008 szeptemberében a svéd hatóságok arról tájékoztatták a többi tagállam hatóságait és a Bizottságot, hogy az eredeti bozótvágók gyártóitól eltérő gyártók számos, bozótvágókhoz való, cséphadaró típusú vágófeltétet hoztak forgalomba, amelyek egy forgó fejhez kapcsolódó két vagy több fémrészből, például láncból, késből vagy keféből állnak. A svéd hatóságok megítélése szerint ezek a cséphadaró típusú vágófeltétek veszélyesek.

2010 májusában az Egyesült Királyság hatóságai egy fémtárcsához kapcsolódó két láncból álló, bozótvágókhoz való, cséphadaró típusú vágófeltét által okozott halálos balesetről tájékoztatták a többi tagállam hatóságait és a Bizottságot. Egy ilyen vágófeltéttel felszerelt bozótvágó használata közben az egyik láncszem kirepült, és halálosan megsebesített egy közelben tartózkodót. Az Egyesült Királyság intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az érintett vágófeltétet kivonják a forgalomból és a használatból. A gépekkel foglalkozó bizottság 2010. június 2-án tartott ülésén az Egyesült Királyság felkérte a Bizottságot arra, hogy vizsgálja meg, szükség van-e olyan intézkedés elfogadására, amely előírja a tagállamok számára, hogy megtiltsák a hasonló műszaki jellemzőkkel rendelkező vágófeltétek forgalomba helyezését.

A technika jelenlegi állása szerint ez veszélyes

A határozat szerint a hordozható kézi bozótvágókra felszerelt védőburkolatok nem képesek megfelelő védelmet nyújtani az összekapcsolt fémalkatrészeket tartalmazó, cséphadaró típusú vágófeltétekkel járó nagyobb kockázatok ellen. Következésképpen – a technika állását is figyelembe véve, írja a Bizottság – a hordozható kézi bozótvágókhoz való, cséphadaró típusú vágófeltétek nem felelnek meg a 2006/42/EK irányelv I. mellékletének 1.3.2. és 1.3.3. szakaszában előírt követelményeknek. Emiatt a felhasználók és más veszélyeztetett személyek jelentős mértékben ki vannak téve a súlyos vagy halálos sérülés veszélyének - írják.

A Bizottság még az Európai Kertigépgyártók Szövetségével is konzultált, mielőtt meghozta döntését, amihez most Magyrország is alkalmazkodott.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG