<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p
KKV
Több mint 900 milliárd dollár hasznot hozhat világszerte a cégeknek a digitális ipari forradalom - derült ki a PwC üzleti tanácsadó cég tanulmányából. A kilenc iparágat felölelő kutatásban a megkérdezett több mint 2000 vállalat vezetőinek becslése alapján a digitális technológiákra történő átállás évente átlagosan 3,6 százalékkal csökkenti a költségeket és 4,1 százalékkal növeli a hatékonyságot.

 

 

A cégek továbbá bevételeik 2,9 százalékos (493 milliárd dolláros) emelkedésére számítanak 2020-ig. A vállalatok világszerte forgalmuk mintegy 5 százalékát tervezik digitalizációba fektetni a következő öt évben, ami a vizsgált iparágakban összesen 907 milliárd dollár.

A beruházások főként az olyan digitális technológiákra irányulnak, mint például a szenzorok és hálózati elemek, a szoftverek és alkalmazások, például gyártási folyamatirányító rendszerek. A válaszadók többsége szerint viszont ezek a kiadások két éven belül megtérülnek.

Az elemzés rámutatott arra is, hogy öt éven belül a vállalatok 72 százaléka magas szinten digitalizált lesz, míg jelenleg ez az arány csupán 33 százalék - a cégek bevallása szerint. A PwC szakemberi úgy vélték, amennyiben csak a fele is megvalósul a tanulmányban foglaltaknak, alapjaiban megváltozhat az üzleti versenykörnyezet.

Így például megszűnhetnek a hagyományos üzleti és értékesítési modellek, és olyan digitális szolgáltatások, termékek jöhetnek létre, amelyekkel egy termék teljes életciklusa lefedhető, gyakran az értékláncban lévő partnerekkel együttműködve.

Bár a cégek világszerte szorgalmazzák a digitális átállást, a tanulmányból az tűnik ki, hogy eltérő célokat tartanak szem előtt: az Egyesült Államokban a digitális ajánlatok és szolgáltatások minél gyorsabb szolgáltatása kerül előtérbe, Japánban és Németországban a hatékonyság és a termékek minőségének növelésére használják a digitalizációt.

Itthon is jó irányba haladunk

Magyarországon az Irinyi-terv egyik témája, az ipar 4.0 a magyar húzó ágazatok digitalizálásának elősegítésére szolgál, a kormány korábbi bejelentése szerint 10 százalékos hatékonyságjavulás, illetve a kis- és középvállalkozások versenyképességének jelentős javítása várható.

A tanulmány szerint a különböző régiók digitális szintje 2020-ra nagyjából hasonló lesz, az eddigi megosztottság helyét pedig a vállalatok és az országok közötti együttműködés váltja fel.

Az adatokat meg kell védeni

A sikeres digitalizáció egyik előfeltétele azonban az adatbiztonság. A digitális ökoszisztémák csak akkor működőképesek, ha az összes résztvevő biztos lehet abban, hogy adataik nem kerülnek illetéktelen kezekbe.

Ehhez a cégek részéről jelentős erőfeszítésre és biztonsági beruházásra van szükség, továbbá egyértelmű szabványokat kell alkalmazniuk rendszereik, adataik védelme érdekében - olvasható az összegzésben.

Címkék: KKV Cégvilág KKV PwC
A rovat támogatója a 4iG

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

KKV Komoly változtatásokat jelentett be a kormány: csökken az ekho, fellélegezhetnek a katás cégek
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 9. 20:16
Komoly változásokról számolt be a Pénzügyminisztérium legújabb közleménye.   
KKV Itt a figyelmeztetés: új zsarolóvírus támadja a magyar cégeket
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 9. 17:39
Újfajta zsarolóvírus jelent meg a magyar vállalatok rendszereiben.
KKV Egy alacsony, fix kamatozású hitel most kincset ér
Natív tartalom | 2022. augusztus 2. 13:05
Jelentős hitelfelvételi kedvet tapasztaltak a cégek részéről a Magyar Bankholding tagbankjai a támogatott Széchenyi Go-program kifutása miatt, de mi lesz ezután? Melyik szektor szorul most leginkább finanszírozásra? Interjú Kollega-Tarsoly Dániellel, a Magyar Bankholding egyedi üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatójával.
KKV Nincs hova halogatni a generációváltást: zajlik a forradalom a magyar családi cégeknél
Privátbankár.hu | 2022. július 11. 10:48
Egyre több családi cégnél történik meg a generációváltás, és ez felgyorsíthatja a digitalizációt –  derült ki a K&H családi vállalatok indexből. Mivel az infláció és az orosz-ukrán konfliktus az ő gazdálkodásuk elé is jelentős akadályokat görget, most mindennél időszerűbb lehet, hogy innovatív fejlesztésekkel növeljék hatékonyságukat.
KKV Hirdetés a Facebookon: ezért nem elég az organikus elérés
Márkázott tartalom | 2022. július 7. 16:48
Rengeteg bejegyzés jön szembe a Facebookon nap mint nap és ezek nagyrésze ma már bizony hirdetés. Annak idején a legtöbb üzleti oldalnak még organikus posztokkal is sikerült elegendő potenciális ügyfelet, vásárlót behúznia. Ma azonban már akkora a verseny, hogy fizetett hirdetés nélkül szinte esélyük sincs a vállalkozásoknak.
KKV Lassan elfogy a kkv-szektor optimizmusa
Privátbankár.hu | 2022. július 4. 09:42
Bizonytalannak látják a következő egy évet.
KKV Folytatódik a Széchenyi Hitelkártya Program
Tiszóczi Roland | 2022. június 20. 11:51
Július elsejétől december 31-ig meghosszabbították a Széchenyi Hitelkártya Programot, a hazai kkv-szektor számára kedvezményes finanszírozási források elérhetőségét biztosító feltételekkel.
KKV Gulyás Gergely újabb részletek árult el a kata átalakításáról
Privátbankár.hu | 2022. június 17. 10:31
Január 1-jéig marad a kata, csak utána változik - megemelik a keretösszeget.
KKV A családi vállalkozások is elég sötéten látják a jövőt, de hosszú távra terveznek
Privátbankár.hu | 2022. június 9. 10:58
Sújtja őket az infláció és az anyaghiány, de igyekeznek hosszú távra tervezni a családi vállalkozások.
KKV Akik sokra vitték – cégvezetés és Cégépítők
Privátbankár.hu | 2022. május 18. 12:01
Interjúsorozatunk harmadik, befejező részében Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével a MiniCRM rendszerének használatáról és a Cégépítők podcast legnagyobb tapasztalatairól beszélgettünk.
Friss
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG