A keleti és nyugati kultúrákban nevelkedett emberek másként ismerik fel egymást - erről a Glasgow-i Egyetem pszichológusai számoltak be tanulmányukban
A keleti és nyugati kultúrákban nevelkedett emberek másként ismerik fel egymást - erről a Glasgow-i Egyetem pszichológusai számoltak be tanulmányukban.
Az olasz Roberto Caldara által vezetett kutatócsoport azt vizsgálta, miről ismerik fel a másik embert a különféle kultúrák képviselői. Eredményeik szerint míg a nyugatiak ismerőseiket leginkább a szem és a száj alkotta háromszögről azonosítják, addig az ázsiaiak inkább az orra fókuszálnak. Ez igazi meglepetés, mivel korábban a pszichológia azt feltételezte, hogy az emberekben ugyanaz a biológiai mechanizmus játszódik le.
Caldara csoportja különféle teszteknek vetett alá 14 fehér és 14 keleti önkéntest. Elsőként fényképekről kellett arcokat megjegyezniük, majd kiválasztaniuk őket egy újabb fotósorozatból. Ezután 56 portréról kellett megállapítaniuk, hogy "ázsiai" vagy "nyugati" személyt ábrázolnak-e. A kutatók mindkét kísérleti szakaszban megfigyelték az önkéntesek szemmozgását, megkeresték azt a pontot, amelyre a kísérlet résztvevői fókuszáltak.
"Minket is megleptek az eredmények. Felfedeztük, hogy a nyugatiak és a keletiek teljesen másféle stratégia alkalmazásával ismerik fel az arcokat. Míg mi elsősorban a szemekre és ezután a szájra pillantunk, a keletiek az orrot nézik meg először. Az arc mértani közepe stratégiai pont, mivel így látható legjobban az arc egésze, de enged a részletekre is figyelni" - magyarázta tapasztalatait Roberto Caldara.
A kétféle stratégia azonban végül ugyanarra az eredményre vezet: mindkét csoportba tartozó önkéntes átlagosan ugyanannyi arc megjegyzésére képes.
"Ezeket a percepciós különbségeket az a kultúra határozza meg, amelyben felnőttünk, nem valamiféle genetikai különbözőség" - hangsúlyozta Caldara - "más vizsgálatok, amelyekben Amerikában felnőtt ázsiai fiatalok vettek részt, bebizonyították, hogy az ő felismerési módszerük a nyugatiakéval egyezik. Kulturális tapasztalat által kialakított különbözőségek magyarázzák például azt az ismert tényt is, hogy a nyugatiak individualistábbak, a keletiek pedig sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösséggel való harmonikus együttélésre".
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.