A 108 millió forintos európai uniós támogatással épült létesítményt a cég fennállásának 20. évfordulóján tartott ünnepségen Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke avatta fel.
A szövetség elnöke, aki az átadáson a VOSZ oklevelével ismerte el Szabó Sándor vezérigazgató tevékenységét, azt hangoztatta: a Ferropatenthez hasonló családi vállalkozások erősítéséért nemcsak szavakban kell tenni, hanem tőkét kell nekik juttatni.
A zrt. harmadik, 2500 négyzetméteres üzemcsarnokában lézervágókkal, élhajlítókkal, szemcseszóróval, illetve plazma- és lángvágóval az alapanyagok méretre vágását és felületkezelését is el tudják végezni, így a cég nagyobb hozzáadott értéket állít elő - mondta az átadást követő sajtótájékoztatón Szabó Sándor vezérigazgató.
A cég ismertetője szerint a 80 fő foglalkoztató Ferropatent Zrt. a hazai acélkereskedelemben a viszonteladói piac 25-30 százalékát birtokolja, évente 70-80 ezer tonna acélanyagot forgalmaz.
A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a zrt. 2011-ben 12 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el, amely két és fél milliárd forinttal haladta meg az előző évit. A 2012-ben tervezett 10-10,5 milliárd forint árbevételből a várakozások szerint egymilliárd forint a mostani beruházás eredménye.
A Ferropatent Zrt. évi 8-9 ezer tonna fém megmunkálását végző cége három év alatt megháromszorozta a forgalmát, árbevétele 1,2 milliárd forintra nőtt - mondta Szabó Sándor.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Átadták az acél-nagykereskedelemmel és fémmegmunkálással foglalkozó Ferropatent Zrt. új, 430 millió forintos beruházással elkészült üzemcsarnokát Szekszárdon.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Már látszanak a repülőrajt jelei a gazdaságban
33 perce
-
Elkészült az új ötéves terv Kínában: az egész világot érinteni fogják a változások
körülbelül 1 órája
-
Romba döntötte a brit autógyártást a Jaguar elleni kibertámadás
körülbelül 1 órája
-
Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
2 órája
-
Több mint 650 ezer hitel szerepel a bankok fekelistáján
2 órája
-
És elfogyott a pénz – mondta Orbán Viktor a reggeli rádióműsorban
3 órája
-
Brüsszelben olyan döntést hoztak, aminek Putyin nagyon nem fog örülni
3 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter: Orbán Viktor az új Kádár, megnyitjuk az ügynökaktákat
- Ettől tarthat Putyin: India után Kína is behódolhat az Egyesült Államoknak
- „Ne itt adjál interjút!” – inzultálták Puzsér Róbertet a Kossuth téren
- Orbán Viktor: ha Brüssszel nem akadályozná Trumpot, már béke lenne
- Kitiltják az EU-ból az orosz LNG-t – itt a 19. szankciós csomag
- Ünnep után gyenge lábakkal ébredt a forint
- A DK elnöke a Nagy Imre-háznál emlékezett meg október 23-ról
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
Heti top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
- Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés 2025. október 20. 14:22
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Friss
Makro / Külgazdaság
Már látszanak a repülőrajt jelei a gazdaságban
Két és fél éve nem volt ilyen biztató a helyzet.
33 perce
Makro / Külgazdaság
Elkészült az új ötéves terv Kínában: az egész világot érinteni fogják a változások
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Ha Orbán Viktort jövőre újraválasztják, akkor ismét nyugdíjaskorú lesz Magyarország miniszterelnöke
12:05
-
Kibertámadás verte tönkre a brit autóipart
11:03
-
A történelemben először fogtak el földi drónok orosz katonákat
10:05
-
A Tisza párt nyerte a számháborút
09:25
-
Mészáros Lőrinc vendégei lehetünk
08:16
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Hosszabb menetidő a Kál-Kápolna - Kisújszállás vonalon
12:54
-
Számháború a tömegek között: a Fidesz szerint kétszer annyian voltak, mint a Tisza – a számok szerint viszont épp fordítva
10:00
-
Hamarosan újra hozzáférhetnek a magyarok a Revoluton tárolt kriptoeszközeikhez
08:03
-
„1956: forradalom, 2026: rendszerváltás” – új korszakot hirdetett a Tisza Párt vezetője a Hősök terén
19:07
-
Beszélni kell a megtéveszett magyarokkal – Orbán Viktor ismét szabadságharcos üzemmódban
15:55
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Orosz lőszerraktárat ért találat, halottak
2025. október 23. 13:10
-
Putyin izgulhat: India után Kína is jelentősen visszafogja az orosz olajvásárlásokat
2025. október 23. 17:30
-
Szijjártó Péter egy egészen meghökkentő ok miatt rendelte be az osztrák nagykövetet
2025. október 23. 17:16
-
Elárulta Magyar Péter, mik lennének a kormánya első intézkedései
2025. október 23. 18:45
-
És elfogyott a pénz – mondta Orbán Viktor a reggeli rádióműsorban
2025. október 24. 10:25

