Csődvédelmet kért a Liget Bioenergia Művek Kft., a társaság a fő tulajdonosa a szakolyi bioerőműnek. Az MFB 2009-ben jelentette be, hogy átadták Magyarországon az első, zöldmezős fejlesztésű, önálló biomassza villamos energia erőművét. A példaértékűnek nevezett beruházás Gráf József akkori földművelési és vidékfejlesztési miniszter bejelentése szerint a zöld áramon túl 200 új munkahely megteremtésével járult volna hozzá a térség foglalkoztatási gondjainak mérsékléséhez.
A szakolyi bioerőmű Fotó: alternativenergia.hu |
A 14 milliárd forintra rúgó beruházást az MFB és a K&H Bank finanszírozta 50-50 százalékban. Hazai cégek mellett Japán egyik legnagyobb áramszolgáltatója, a Tohoku Epko is beszállt kisebbségi tulajdonosként a DBM Dél-nyírségi Bioenergia Művek Zrt.-be.
A gazdasági válság és a kormányváltás utáni energetikai piaci szabályozások változása nem kedvezett a szakolyi mintaerőműnek. A finanszírozó bankok kockázatosnak ítélték a megújuló áramtermelést és beszüntették a finanszírozást, emiatt leállt az erőmű – derül ki egy 2011-es előadásból, melyet Lontay Zoltán, a DBM Zrt. korábbi igazgatósági tagja tartott. Elmondása szerint azért jutott idáig a projekt, mert sem a bankok, sem a kormányok nem vették figyelembe a stratégiai szempontokat.
Alig egy hónapja, Tasó László a térség fideszes képviselője intézett kérdést Fónagy János nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkárhoz, hogy miért invesztált jelentős összeget az állam a szakolyi erőműbe, ha utána hagyja, hogy leálljon. Fónagy szerint tény, hogy az erőmű nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig egy megfelelő üzleti tervvel működtetett létesítmény nagy lendületet adhatott volna a nyíradonyi térségnek. Állítása szerint a beruházás időpontjában 62 százalékos tulajdonos Liget Kft. szocialista kötődésű társaság volt. A befektetők és a finanszírozó bankok között idővel ellentétek léptek fel. Fónagy akkor arról számolt be, hogy a DBM Zrt. Liget Kft. által tulajdonolt részét egy magánvállalkozó vásárolta meg, aki az erőmű reorganizációját tervezi, s tárgyal a bankokkal.
A cégadatok szerint nem pontosan ez történt, ehelyett magát a Liget Kft-t értékesítették a tulajdonosai, is feltehetőleg vele együtt adták el DBM-ben levő tulajdonrészét. Legalábbis erről tanúskodik, hogy a Liget Kft-t megvevő Associated Networks Kft. honlapja szerint a cég a DBM Bioenergia Művek Zrt. fő részvényese. A weblap azt állítja, hogy „az Associated Networks cégcsoport magyar tulajdonú magánvállalkozás”. Az Opten adatai szerint az Associated Networks Kft. tavaly április óta a hasonló nevű Seychelle-szigeteken bejegyzett társaság birtokában áll. A Liget Kft. a tulajdonosváltás után jelentett csődöt.