A halasztott fizetés esetén a fizetési határidők tekintetében lazulás érezhető: a 2014-es átlagos 32 napos periódus 2015-ben 33 napra nőtt, bár ez még mindig nem éri el a 2013-as 33,7 napos átlagot. Ezen a területen jelentős eltérések tapasztalhatók az országok között: míg a német vállalkozások átlagosan 22 napos, addig a görögök 53 (belföldi vevők esetében 70) napos fizetési határidővel dolgoznak.
Kiderült az is, hogy a hosszabb fizetési határidők nem eredményeztek pontosabb kifizetéseket, hiszen a 2014-es átlagos 20 napos fizetési késedelem 2015-ben 21 napra nőtt. Az átlagos 1 napos fizetési határidő hosszabbodással kombinálva ez azt jelenti, hogy a vállalkozások átlagosan 2 nappal később jutnak a pénzükhöz, mint tavaly.
A kutatás 13 nyugat-európai ország (Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svédország és Svájc) több mint 2700 vállalkozásának válaszait dolgozta fel.
Második éve csökken a halasztott fizetés népszerűsége a nyugat-európai cégek körében, de ezzel párhuzamosan nőtt a fizetési határidő és az átlagos fizetési késedelem is, ami növekvő üzleti kockázatot jelent – derült ki az Atradius Fizetési Szokások Barométerének 2015-ös kiadásából.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
13 perce
-
Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
23 perce
-
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
41 perce
-
Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
körülbelül 1 órája
-
Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
körülbelül 1 órája
-
Erős negyedév a bankóriásnál: felvásárolta leánybankját az Erste Csoport
2 órája
-
Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
2 órája
Mfor.hu Top24
- Toporog az arany ára, balszerencsés lehet a vége
- Nem támogatja az akkumulátoripai beruházásokat Szolnok közgyűlése
- Számos NER-es vezérigazgatót válthatnak le az állami cégek éléről
- Fájdalmas napja volt a forintnak: ennyiért adják az eurót
- Megjöttek az új Gripenek Kecskemétre
- Friss: most fújja el a választás utószele a DK-t
- Nem várnak: rögtön becsukják a „sóhivatlanak” nevezett állami szervet
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Durván megfenyegették az oroszok Brüsszelt 2026. április 25. 08:32
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Vállalat
Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Globális válság és átalakítási kényszer egyszerre sújtja a cégcsoportot.
23 perce
Makro / Külgazdaság
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
41 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Permetezik Eger fáit: éjszakai növényvédelmi munkák kezdődnek május elején
08:24
-
Megállapodást ígér az uniós pénzekről Magyar Péter – május végén újra Brüsszelbe utazik
07:13
-
NAV-akció több településen: Kömlőn, Sarudon és Tiszanánán is megjelentek a hatóságok
19:16
-
Eger jövőjéről egyeztetett Bódis Péter és Vágner Ákos
15:34
-
Útépítés miatt változik a buszközlekedés Egerben
14:12
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
2026. április 29. 16:01
-
Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
2026. április 29. 14:24
-
Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
2026. április 29. 13:22
Az elnök nem aggódik. 

