2p
KKV
Növelné piaci részesedését a társaság. A román és a bolgár privatizációban is részt vennének.

A Rail Cargónak meg kell kezdenie a terjeszkedést Délkelet-Európa irányába azért, hogy növelje piaci részesedését - mondta a Magyar Hírlapnak a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. igazgatóságának elnöke.

Kovács Imre a lapnak adott interjúban elmondta: a cégnek növelnie kell piaci részesedését a Törökország felőli és oda irányuló forgalomban. Romániában és Bulgáriában a privatizáció miatt újrarendeződik a piac, ott is erősítenie kell most pozícióját.

Nem számítanak az útdíj miatti átrendeződésre

A 2008-ban privatizált, osztrák tulajdonú vállalat vezetője szerint a vasúti áruszállításban Európa-szerte átrendeződés zajlik, ebben a helyzetben a jelenlegi piaci részesedés megtartása is jelentős eredmény. A vasút nehezen tud pozíciókat szerezni a közúttal szemben, a gyorsaság és a kiszámítható szolgáltatás azonban hozhat új piacokat.

Az RCH vezetője közölte, a Szlovákiába tervezett széles nyomtávú vasúttól egyelőre nem kell tartani. Az e-útdíjtól sem várnak jelentős átrendeződést. A nemzetközi forgalomban - ami az RCH fuvarjainak a kétharmadát teszi ki - a magyar távolságokat figyelembe véve nem jelentősek a fuvarozók többletköltségei. Másrészt azokban az országokban, ahol már bevezették a használattal arányos útdíjat, jelentéktelen volt az átrendeződés - magyarázta.

A magyar állam tulajdonszerzéséről időnként felröppenő hírrel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: tudomása szerint egyeztetések jelenleg is zajlanak, de ezek leginkább az együttműködésre irányulnak a felek között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG