.jpg)
A penetráció növekedésével ugyan fokozatosan csökken az egyes társadalmi csoportok közötti különbség az internet használatát illetően, azért az internetezők aránya még mindig magasabb a férfiak, mint a nők körében: előbbiek 50, utóbbiak 42 százaléka internetezik rendszeresen.
Még jelentősebb a különbség az egyes életkori csoportok között. Az internet még mindig fiatalos médiumnak számít, amit jelez, hogy míg a 15-24 évesek 80 százaléka rendszeresen internetezik, addig a 25-34 éveseknek már csak 60 százaléka – az 50 felettiek körében pedig az átlagosnál lényegesen alacsonyabb, mindössze 16 százalékos a penetráció. Budapesten az internetezők aránya még mindig jelentősen meghaladja az országos szintet.
.jpg)
2007 második félévében az otthoni internettel rendelkezők 86 százaléka valamilyen szélessávú hozzáférést használt. 2007 második félévében figyelhettük meg először, hogy a kábeltévés internet-hozzáféréssel rendelkezők aránya meghaladta az ADSL-lel rendelkezőkét.
A hagyományos internetes tevékenységek – e-mailezés, böngészés, informálódás, online magazinok olvasása – mellett az internetezők mind nagyobb hányada használja az internet különböző, hasznos vagy éppen szórakoztató funkcióit. A legalább hetente internetező 14-69 évesek 67 százaléka használta már a világhálót álláskeresésre, és közel ugyanennyien vannak, akik legalább egyszer rendeltek már valamilyen terméket, szolgáltatást a világhálón. Pénzügyeit minden harmadik internetező szokta online módon intézni.
Kiemelendő, hogy egy év alatt jelentősen, 53-ról 65 százalékra nőtt azok aránya, akik kipróbálták már az online vásárlást. Több-kevesebb rendszerességgel 40 százalékuk rendel termékeket, szolgáltatásokat az internetről, vagyis a vásárláshoz az internetet is aktívan használók száma ma már Magyarországon is meghaladja az 1,1 milliót - derül ki az NRC és a TNS közös kutatásából.
Kiszúrunk a gyerekkel, ha hallgatunk a szexről
Zsarolás, munka, Paris Hilton - változó spamdivat
Nem igazán álljuk az informatikai versenyt
A kábelmentes internet a legkapósabb
Netezz Európa! Le vagyunk maradva
Veszélyes lehet a Google böngészője
Privátbankár