Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében, az egyik spanyol fapados légitársaság, illetve a spanyol fogyasztóvédő hatóság és az egyik spanyol bíróság közötti jogvita kapcsán döntött így.
Felülírja az uniós jog
A jogi eljárást egy 2010-ben történt ügy kapcsán indította el egy spanyol állampolgár, aki sérelmezte, hogy a spanyolországi La Corunából Amszterdamba tartó járatra vásárolt jegyének árán túlmenően a Vueling Airlines spanyol légitársaság 40 euró plusz díjat számolt fel a csomagjaiért. Az utas arra hivatkozott, hogy a spanyol törvények értelmében a légitársaságok utasai a jegy árában megjelölt összegen túl semmilyen más költséggel nem terhelhetőek.
Ítéletében az Európai Bíróság hangsúlyozta, hogy az európai uniós jog felülírja az egyes országok nemzeti jogalkotását.
Mit mondott ki a bíróság?
"A csomagok feladása nem elkerülhetetlen, ugyanakkor előre jól bekalkulálható eleme az utazásnak, és ennek díja nem más, mint plusz költség egy kiegészítő szolgáltatásért" - állapította meg a testület.
A bíróság arra is utalt, hogy az európai fapados légitársaságok többsége már hasonlóan jár el, azaz plusz összegeket számol fel a feladott csomagok után, ami az utasok egy részét arra ösztönzi, hogy takarékossági okokból csupán egy kézitáskával induljanak útnak. Ezt a körülményt figyelembe véve az egyes utas csomagjainak szállítása a légitársaság részéről nem kötelező feladat - hangsúlyozta a testület.
A fapados társaságok ugyanakkor a kézipoggyászt nem fizettethetik meg külön, az ugyanis mindaddig kötelezőnek minősül, amíg nem lép túl egy bizonyos méretet - tette hozzá a luxembourgi bíróság.