3p
KKV
Az adatkezelést tekintve a magyar kis- és középvállalatok (kkv) megelőzik a német, angol, és francia versenytársaikat - állapította meg közös kutatása alapján az Iron Mountain nemzetközi iratkezeléssel foglalkozó társaság és a PwC könyvvizsgáló és tanácsadó cég.

Az adatkezelésben rejlő kockázatokat kategorizáló felmérésben 600 kkv vett részt hat európai országból: Magyarország mellett Angliából, Franciaországból, Németországból, Hollandiából, Spanyolországból. 

Másodikak lettünk

A kutatási összetett adatkezelési-kockázat érettségi indexe alapján az elmúlt 15 hónapban fejlődés figyelhető meg a vizsgált kkv-k dokumentum menedzsmentjében: az átlag pontszám a tavalyi 40,6-ről 2013-ban 56,8-ra emelkedett az elérhető 100 pontból.     

A felmérésben a holland és magyar vállalatok érték el a legmagasabb pontszámot 62,4, illetve 61 ponttal. A hat ország kkv-it vizsgáló kutatásban Hollandia az az ország, ahol leginkább stratégiai kérdésként kezelik a dokumentum menedzsment területét. 

Kommunikációban erősek vagyunk

A közlemény idézi Szakonyi Andrást, az Iron Mountain közép-európai regionális ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a magyar kkv-k a legnagyobb előrelépést a dokumentum menedzsment területén az alkalmazottak képzésére vonatkozó intézkedésekkel és a velük folytatott kommunikációban érték el. 

A magyar cégek 61 százaléka látja el alkalmazottait a papír alapú dokumentumok biztonságos kezeléséhez szükséges egyértelmű útmutatóval, miközben a felmérés átlaga 50 százalék, de például a spanyol kkv-nál 36 százalék. Kiemelte: Magyarország az adatkezelési kockázatokat kategorizáló felmérésben olyan gazdasági nagyhatalmakat előz meg, mint Németország, Anglia, vagy éppen Franciaország.

Kártékony adathalászok

A közlemény szerint a megkérdezett cégek 68 százaléka véli úgy, hogy az információkkal történő felelős bánásmód elősegíti az üzleti sikerek elérését, ennek ellenére csak 45 százalékuk rendelkezik az adataikra leselkedő kockázatok kezelésére vonatkozó stratégiával.

A kutatásból az is kiderül, hogy mit gondolnak a kkv-k az adatvédelem és a dokumentum menedzsment fontosságáról, és hogy mit tesznek ennek eléréséért. Miközben 78 százalékuk szerint mindent meg kell tenni az adathalász támadások megelőzéséért, 47 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a menedzsment nem tartja fontos ügynek az adatvédelmet.

A kutatás azt is számszerűsíti, hogy milyen károkat okozhat a nem megfelelő színvonalú adatkezelés: a vizsgált vállalatok 93 százaléka alkalmaz több, mint 250 olyan munkavállalót, akik adathalász támadást tapasztaltak a múlt esztendőben. Ezek a támadások 450 és 850 ezer font közötti veszteséget okoztak az érintett vállalkozásoknak - olvasható a közleményben.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG