Már kevesebb az új cég, mint ami bedőlt
Három hónap leforgása alatt 1677 építőipari cég szűnt meg Magyarországon az előző év végén. Ez az ágazatban működő cégek 2,3 százaléka, ami azt jelenti, hogy ha a tendencia fennmarad, egy év alatt a cégek 10 százaléka adja vissza a működési engedélyét - közölte szerkesztőségünkkel Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.
A legutolsó nagy megszűnési hullám 2010 harmadik negyedévében érte el az ágazatot, de akkor is kétszázzal kevesebb cég szűnt meg, és sokkal többet alapítottak, mint manapság. 2012 első negyedévében - éppen a cégtörvény márciusi szigorítása miatt - 1900 új céget alapítottak az ágazatban. Azóta negyedévenként 7-800 új céget jegyeznek be a cégbíróságok. 2012 egészében így összesen alig több mint 4000 új céget alapítottak, és 5268 szűnt meg az ágazatban, miközben 2011-ben még 6000 vállalkozást alapítottak, és 4800 lépett ki ilyen-olyan formában a piacról.
Nem az a csoda, hogy megszűnnek
Az építőipar megrendelésállományát látva nem az a meglepő, hogy most sok cég szűnik meg és keveset alapítanak, hanem az, hogy eddig több keletkezett, mint amennyit a piac elbírt - véli az Opten ügyvezető igazgatója. Tóth Tamás szerint az építőipari vállalkozásokra korábban jellemző cégfelszámolások és cégalapítások azért ritkulnak az utóbbi időben, mert a társaságok bedöntésének és új vállalkozások létrehozásának is csak akkor van értelme, ha van kilátás új munkák elnyerésére, márpedig most nagyon nehéz megrendeléseket szerezni az ágazatban.
A válság a legjobb tisztítótűz
A szakemberek korábban azt feltételezték, hogy az év eleji cégalapítási hullám után az alapítási kedv idővel visszatér a normális kerékvágásba, azaz negyedéves szinten 1400-1500 új társaság jelenik majd meg a piacon. Ám erről szó sincs: tavaly, az elsőt leszámítva, egyetlen negyedévben sem emelkedett 800 fölé az új bejegyzések száma. Ha még néhány negyedéven keresztül kitart a tendencia, miszerint kevesebb új cég jön létre, mint ahány megszűnik, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy válság tisztítólag hatott a piacra - mondja az Opten igazgatója.
Az építőipari termelés volumene 2012 novemberében 11,7%-kal maradt el az egy évvel korábbi, magasabb bázisadattól. Az épületek és az építmények építésében is csökkenés látható. Durván és minden fronton zuhan az építőipar >> |
2012 utolsó negyedévben 782 felszámolást és 536 végelszámolást tettek közzé a cégbíróságok az ágazatban. Mindkét szám lényegesen alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél. Ez a jelenség egyértelműen a cégtörvény változásának és nem a lánctartozások csökkenésének eredménye – állítja az Opten igazgatója. Március óta ugyanis nem indulnak új kényszer-végelszámolások, hiszen ez a jogintézmény megszűnt, s helyét a kényszertörlés váltotta fel. A kényszertörlési eljárásokból pedig sokkal kevesebb fordul át felszámolásba, mert ma már ennek nemcsak az a feltétele, hogy a végelszámolás alá kerülő cég adósságokkal küszködjön, hanem az is, hogy vagyona fedezze legalább a felszámolási eljárás költségeit. Márpedig ez a feltétel a magára hagyott vállalkozásoknál a legritkább esetben teljesül.
Üdítő kivétel: stabilan működnek a tervezőcégek
Az építőipari vertikumban egyedül a tervezőcégeket kerüli el a tömeges bezárás. A fluktuáció az ő körükben az építőipari számoknak a töredéke: a tervező cégek kevesebb mint 2 százaléka került csőd- vagy felszámolási eljárás alá 2012-ben, és az alapított és megszűnt társaságok száma is közel azonos. Ez az alacsony ráta kiemelkedően jó eredmény az összes ágazatot vizsgálva, de még a szellemi tevékenységet gyakorló szektorok között is a legjobbak közé tartozik.