Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
KKV
A McHale gyárában most 160-an dolgoznak, 60 új embert vesznek fel.

Csaknem egymilliárd forintból bővíti gyártókapacitását, és fejleszti technológiáját a McHale cégcsoport szolnoki székhelyű gyáregysége, a McHale Hungária Kft. – jelentette be a mezőgazdasági gépgyártás területén működő társaság ügyvezető igazgatója a projekt alapkő-letételi ünnepségén, a Tisza-parti városban.

Kiss Tamás elmondta: az Új Széchenyi Terv keretében mintegy 462 millió forint pályázati támogatást nyertek a beruházásra, ehhez hasonló összegű saját erőt adnak. Az így rendelkezésre álló mintegy 937 millió forintból egy 5000 négyzetméteres üzemcsarnokot építenek, és korszerű gyártástechnológiai berendezésekkel szerelik fel. A beruházás közvetlenül 60, közvetetten pedig további 30 új munkahely létrehozását teszi lehetővé Szolnokon. Most valamivel több mint 160-an dolgoznak az üzemben.

Mi az a McHale?

 

A McHale több mint 30 éve gyárt minőségi mezőgazdasági berendezéseket. Ez idő alatt hozta meg a cég azt a tudatos döntést, miszerint elsősorban nagy teljesítményű körbálázók, valamint kör- és szögletesbála- somagoló gépek gyártására specializálódik. A McHale speciális technológiát használ a bálázók és csomagolók tervezése és fejlesztése során, ami nagy teljesítményt, költséghatékony megoldásokat biztosít a bálázás és bálacsomagolás területén.

 

Forrás: mchale.net

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG