1p
KKV
Élénkülhet a kis- és közepes vállalkozások banki hitelezése az idei első félévben, számottevő kereslet a pályázati forrással támogatott beruházások finanszírozása és a rövid lejáratú hitelek iránt jelentkezik - összegezték a Takarékbank szakemberei a Takarékszövetkezeti Integráció tagjai között végzett felmérés tapasztalatait.

Elsősorban a mezőgazdasághoz kapcsolódó és az egyes feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások banki hitelezése élénkülhet az év első felében. A Takarékszövetkezeti Integrációban 280 milliárd forint körüli a zömmel kkv-kihelyezésekből álló vállalati hitelállomány, a kis és középvállalkozói ügyfélkör pedig eléri a 300 ezret.

A hitelek változó összetételét, az éven belüli hitelek súlyának növekedését jelzi, hogy a szövetkezeti hitelintézetek együttesen 7 százalékkal több kkv-hitelt nyújtottak 2012 első háromnegyedévében, mint egy évvel korábban, a fennálló hitelállomány mégis 8 százalékkal zsugorodott. Ugyanakkor a takarékszektornak a vállalkozói finanszírozás fenntartására való törekvését jelzi, hogy a kihelyezett hitelek összege 6 százalékkal meghaladja a 2009 végi mértéket, szemben a bankrendszerrel, ahol ugyanezen időszak alatt 25 százalékkal csökkent a hitelállomány.

A kisvállalatok helyzete továbbra sem könnyű

A kisvállalkozások hitelezésének bővítését nehezíti a továbbra is alacsony beruházási kedv, miközben a forgóeszközi-hitelek iránti igény megmaradt. A beruházási hitelek iránti alacsony kereslet oka, hogy a jelenlegi nehéz nemzetközi és hazai gazdasági környezetben viszonylag kevés vállalkozó mer pénzt fektetni a tevékenység bővítésébe.  Csupán a pályázati forrásokkal támogatott, így alacsonyabb önerővel és hiteligénnyel megvalósítható – ezért kockázatosságát tekintve is kedvezőbb - beruházásoknál van élénkülés.

A kisebb vállalkozások helyzete változatlanul nehéz, miközben alultőkésítettséggel és likviditási problémákkal küszködnek, piacaik is bizonytalanná váltak, hitelezésüket mégis szinten kell tartani, mert hosszú távon nő a szektor jelentősége – emelte ki Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgató-helyettese.

A takarékszektor kkv-ügyfélkörében tavaly kissé nőttek az egyes vállalkozások pénzügyi-gazdasági helyzete közötti különbségek attól függően, hogy mely nemzetgazdasági ágban tevékenykednek. Míg a mezőgazdasághoz kapcsolódó vállalkozások, a feldolgozóipari cégek, és az autóipari beszállítók termelése az utóbbi évek mélypontjához képest bővülni kezdett, a többi ágazatban még kevéssé látják a kilábalás jeleit a TakarékBanknál.

Magasak az energiaköltségek

Az agráriumhoz kapcsolódó kkv-körön belül is elsősorban azoknál a vállalkozásoknál javulnak a mutatók, amelyek 2008 előtt több milliárd forintot ruháztak be korszerűbb termelőeszközökbe. Ebben a vállalkozói szegmensben is problémát okoz azonban, hogy az emelkedő üzemanyagárakat és energiaköltségeket nem mindig tudják érvényesíteni az árban a csökkenő vagy éppen szinten maradó fogyasztás miatt.

A forgóeszköz-hitelek iránti keresletet viszont nem befolyásolja a kisvállalkozások tevékenységi köre és földrajzi elhelyezkedése. A kereslet összefügg a fizetési határidők hosszabbodásával, illetve a fizetési határidők tartásához is szükség van likviditást bővítő hitelre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg. 
KKV Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG