5p
KKV
Az elmúlt időszakban egyre több hír jelent meg arról, hogy javul az építőipar helyzete, melyet az új erőre kapó ingatlankereslet is segít. Jó hír, hogy az elmúlt időszakban a felszámolások és kényszertörlések száma is csökkent, és 2015 végére további csökkenés várható, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.

 

 

Még így is veszélyes

Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az iparág bedőlési aránya még így is jóval magasabb, mint a legtöbb szektor esetében. A mély-, a magasépítőket és az építőipari szakmunkásokat külön-külön vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy a magasépítők a legrizikósabbak, itt ugyanis a cégek bedőlési aránya közel 5%, azaz egy éven belül 100 cégből 5 szűnik meg fizetésképtelenség miatt, ami az országos érték közel duplája.

Kevesebb lánctartozás

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint az elmúlt években lényegesen csökkent az építőiparban a lánctartozások mértéke. A szövetség legfrissebb felmérése alapján a 3 éve még 400 milliárd forintnyi lánctartozás a felére csökkent, és bár a cégek követeléseik húsz százalékához most sem jutnak hozzá időben, azok nagy részét behajthatónak minősítik.

A helyzet javulásának a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint az is az oka, hogy az építőipari regisztráció bevezetésének köszönhetően az ágazatban sikerült az alvócégeket bezárni, továbbá létrejött a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv, mely az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződések teljesítéséből adódó vitákkal kapcsolatban el tud járni.

Hiába javulnak a számok?

A KSH júliusban közzétett tájékoztatója szerint májusban az építőipar termelése 2,3 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, és az első öt hónapban az építőipari termelés 7,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Az adatok tehát pozitív trendeket mutatnak, és az ingatlanok után megnövekvő kereslet remélhetőleg tovább kedvez majd a szektornak. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a vendéglátás után az építőipar a második legnagyobb bedőlési arányú szektor, azaz a cégszámhoz viszonyítva rengeteg cég kerül csődeljárás vagy felszámolás alá.

A Bisnode ezért feltérképezte az építőipar teljesítményét. Az elemzés a magas és mélyépítéssel, valamint az építőipari szakmunkákkal foglalkozó cégek teljesítményét vizsgálja.

Az építőipar minden területén fogynak a cégek

Az elmúlt években – a többi iparághoz hasonlóan – az építőipari vállalkozások száma is csökkent. Jelenleg közel 50 ezer vállalkozás van építőipar főtevékenységgel bejegyezve, de számuk évről évre kevesebb annak ellenére, hogy a kiskereskedelmi szektor és a szolgáltató szektor (Szakmai, tudományos, műszaki főtevékenységgel bejegyzett cégek) után az építőipar az egyik legnagyobb ágazat Magyarországon.

Működő társas vállalkozások számának alakulása az építőipar különböző területein

Az elmúlt években az építőipar minden területén csökkent a cégek száma. A mélyépítés tekinthető a legstabilabbnak, szerkezetileg ugyanis itt történt a cégek számának legkisebb mértékű csökkenése. A magasépítésben 2015-ben több mint 5 százalékkal csökkent a vállalkozások száma, míg 2015 elején az építőipari szakmunkák terén majdnem ugyanennyivel, azaz 4,76 százalékkal kevesebb vállalkozást regisztráltak, mint egy évvel korábban, derül ki a Bisnode adataiból.

Idén csak jobb lesz

Amennyiben az év első hét hónapjára jellemző adatokból a 2015-ös felszámolási és végelszámolási számokat megbecsüljük, azt láthatjuk, hogy nagyrészt pozitív tendenciák jellemzik az építőipar összes területét a felszámolások és a végelszámolások tekintetében.

A jelenlegi adatok alapján csupán az építőipari szakmunkát végző cégek végelszámolásának számában várható növekedés 2014-ről 2015-re, az összes többi területen előreláthatólag csökkenés következik be mind a felszámolások, mind pedig a végelszámolások tekintetében.

Az év első 7 hónapjára jellemző alacsony kényszertörlési adatok alapján számuk várhatóan az év végére sem növekszik meg. Amennyiben az építőiparban nem történik drasztikus szabályozási beavatkozás vagy hirtelen keresletcsökkenés, az építőiparban várhatóan jóval stabilabb cégszerkezet kialakulása várható, melyet az ÉVOSZ és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adatai is alátámasztanak.

A 2015-ös év a magasépítés és az építőipari szakmunka területén várhatóan a tavalyihoz hasonló felszámolási számokat hoz majd, a jelen becslések szerint ugyanis valamivel több, mint 700 felszámolás várható mindkét területen.

Idén már közel 200 céget végelszámoltak az építőipari szakmunkával foglalkozó vállalkozások közül, míg tavaly összesen 250 körül volt a végelszámolások száma. Ebből következik, hogy nagy valószínűséggel idén több végelszámolást indítanak majd ezen a területen, mint az ezt megelőző évben.

Alapítanak új cégeket, de fogynak is majd

Idén várhatóan a cégek száma is csökkenni fog, ami nem meglepő, mivel a többi iparágban is ez a trend jellemző. 2014-ben a teljes építőiparban még több mint 3000 cég alakult, ebből a legtöbb a magasépítés területén.

Új cégek számának várható alakulása 2015-ben

2015-re a tavalyinál várhatóan valamivel kevesebb, 2700-2800 új cég alakulása várható. Ha az építőiparon belül a tendencia marad, a legnagyobb mértékben az építőipari szakmunkát végző új cégek száma fog csökkenni, de még itt is 1000 feletti új cég alakulása várható 2015-re.

Ennyien vágnak bele

A bedőlési arányok tekintetében a mélyépítéssel foglalkozó vállalkozások fizetésképtelenné válásának aránya 2,67%, tehát az országos bedőlési index (2,65 %) körül mozog, derül ki a Bisnode adataiból. Az építőipari szakmunkával foglalkozó vállalkozások bedőlési indexe 2,93 százalékos értékkel mérsékelten ugyan, de meghaladja az országos átlagot, míg a magasépítők esetében ez a szám 4,6 százalékos értékkel jóval magasabb az országos középértéknél.

Bedőlési arányok alakulása 2015. augusztus 1-jén az építőipar különböző területein
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG