1p
KKV
Egyre több a negyvenes éveiben is gyermektelen nő az Egyesült Államokban, akiknek mégis van gyerekük, kevesebb, mint eddig bármikor.
Egyre több a negyvenes éveiben is gyermektelen nő az Egyesült Államokban, akiknek mégis van gyerekük, kevesebb, mint eddig bármikor - közölte az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala.

Az elmúlt harminc évben megkétszereződött a 40 és 44 év közötti nők körében a gyermektelenek aránya: 10 százalékról 20 százalékra emelkedett. Azoknak a nőknek, akik az adott korosztályból vállaltak gyereket, az időszak kezdetéhez képest több mint eggyel kevesebb gyereke született: 1,9.

A népszámlálást lebonyolító és országos statisztikákat készítő Census Bureau nevű amerikai kormányiroda először összesítette 76 millió, 15 és 50 év közötti nő éves termékenységi adatait, a 2006-os évre vonatkozó jelentést tették most közzé. A felmérés 2006 januárja és decembere között zajlott. Az ezt megelőző évben az érintett nők közül 4,2 milliónak született gyereke.

A felmérés szerint az adatfelvételt megelőző 12 hónapban szült nők 36 százaléka elvált, különélő, özvegy vagy hajadon volt. A munkanélküli nőknek kétszer több gyereke volt, mint az állással rendelkezőknek, de a szülő nők 57 százaléka a vizsgált időszakban így is a dolgozók közül került ki.

Az adott évben szülő nők negyede élt a szegénységi küszöb alatt - írja a jelentés.

Dohányzó kismamák: a második baba is veszélyben
Európa: vén kontinens idős lakókkal 
A szinglik felzárkóztak 
A kétbalkezes gyerekek még kövérek is lesznek  


MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG