2p
KKV
Egy sikeresen célzott támadás akár 2,4 millió dollár (540 millió forint) értékű anyagi kárt is okozhat a nagyvállalatok számára, derül ki a Kaspersky Lab és a B2B International közös „Globális vállalati IT biztonsági kockázatok” című felméréséből.

Minél nagyobb egy cég, annál többe kerül egy esetleges támadás

A B2B International elemzői szerint egy célzott támadás következtében a globális méretű vállalatok akár 2,4 millió dolláros veszteséget könyvelhetnek el, amelyből 2,1 millió dollár ered közvetlenül a kritikus adatszivárgásból, az üzleti-folyamatok megszakításából vagy zavarából, valamint a kritikus állapot visszaállításának költségeiből (ügyvédi költség, informatika-biztonsági szakemberek költsége).

 



A vállalatok további 224 000 dollárnyi összeggel kénytelenek számolni a biztonsági intézkedések során, hogy megakadályozzák és kijavítsák a már meglévő biztonsági réseket, valamint hogy frissítsék a vállalat szotfvereit és informatika-biztonsági rendszereit.

Kisebb vállalatoknál kisebb a kockázat is

A kis-és középvállalkozásokat érintő célzott támadások mértéke észrevehetően alacsonyabb, körülbelül 92 ezer dollárba kerül egy incidens, ami a vállalatok méretét nézve így is igen jelentős mértékű. A 90 ezer dollárból körülbelül 72 ezer dollárt emészt fel a közvetlen kármentesítés, a további 20 ezer dollár pedig a hasonló incidensek kiküszöbölésére fordítanak a vállalatok.

Többféle támadás jellemző

Bár a vállalatokat a célzott támadások utóhatásai és költségei terheli meg anyagilag a legjobban, nem ez az egyetlen kellemetlen anyagi károkat okozó támadás. A felmérésből kiderül, hogy az európai vállalatok mintegy 13 százalékát érte célzott támadás az elmúlt egy évben. Továbbá a megkérdezett európai vállalatok 28 százaléka számolt be vállalati hálózati-infrastruktúrát érintő támadásról az elmúlt 12 hónapban.

A nagyvállalatokat érintő ilyesfajta támadások átlagos költsége meghaladta a 1,5 millió dollárt, amely a második legdrágább támadás lett a kutatók szerint. Az adatszivárgás problémájával a vállalatok 21 százaléka találkozott, amelynek a kárösszege megközelítőleg, vállalatonként 980 ezer dollár volt az elmúlt évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG