1p
KKV
Kutatók szerint a legnagyobb afrikai elefánt-populációk eltűnhetnek 2020-ra, ha nem fog össze a világ a megmentésük érdekében
Kutatók szerint a legnagyobb afrikai elefánt-populációk eltűnhetnek 2020-ra, ha nem fog össze a világ a megmentésük érdekében

A Current Biology című folyóiratban megjelent tanulmányukban a biológusok elsősorban az illegális elefántcsontvadászatot hibáztatják, amely annak ellenére tovább folyik, hogy azt 1989-ben betiltotta a Veszélyeztetett Fajok Védelmével Foglalkozó Nemzetközi Konvenció (CITES). Az orvvadászok a becslések szerint a teljes populáció mintegy 8 százalékát irtják ki évente, tehát 0,6 százalékkal többet, mint az állatokat védő CITES-egyezmény előtt. Hozzávetőleg egymillió afrikai elefánt élt vadon a nyolcvanas évek végén, mára ez a szám 470 ezerre csökkent.
   
"Ha ez a tendencia nem fordul meg, csak a jól védett távoli helyeken maradnak elefántok" - jelentette ki Samuel Wasser, a Washingtoni Egyetem docense, a kutatás vezetője. Wasser olyan, DNS-vizsgálaton alapuló módszert dolgozott ki, amelynek segítségével visszakereshető, hogy az elefántcsont mely populációból származik. A metódus igen hasznos, ha figyelembe vesszük, hogy az orvvadászok az egyik országban elejtett elefánt agyarát egy másik országban is eladhatják.

Ökológusok 125 ezer nyugat-síkvidéki gorillát fedeztek fel Kongó északi területén, ami megduplázza a populáció számára vonatkozó legutóbbi becsléseket - közölték a kutatók.
Wasser szerint az illegális elefántcsont-csempészetet hatalmas helyi bűnbandák tartják kézben, a piacot pedig Japán és Kína irányítja, ám egyre növekvő a kereslet az áru iránt az Egyesült Államokban is.

Csak a klónozás mentheti meg az északi fehér orrszarvút
Vízilóként élt az őselefánt
Egy hal újrekezdte az evolúciót?
Nem hiába a nagy ormány...
Állati: mitől fél a legjobban az elefánt?

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG