1p

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
A magyarországi vas- és acélgyártók 21,9 milliárd forint veszteséget könyveltek el 2009 első félévében, míg egy évvel korábban még 29,3 milliárd forintos nyereségre tudtak szert tenni - közölte hétfői számában a Világgazdaság.

A lap szerint a válság hatását jól mutatja, hogy az ágazat legnagyobb képviselője, az ISD Dunaferr Zrt. az idén a tavalyi 52 milliárd forint negyedét sem költi beruházásokra, a DAM 2004 Kft. pedig leállt. Miközben Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában már élénkül a termelés, a magyarországi gyártók gátakba ütköznek.

A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével együtt kíván fellépni az acélipar működését akadályozó szabályozás és gyakorlat miatt. A szervezet egyebek mellett azt reméli, hogy a szakminisztériummal folyó tárgyalásai révén tagvállalatai mentesülnek a gázárképzés jellemzői miatt a két országos nagykereskedőnél keletkezett, ám kollektíven visszafizetendő 66 milliárd forintos hiány további törlesztése alól. Ezzel az eredetileg befizetendő összeg 40 százaléka maradhat náluk.

Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!

Az év első nyolc hónapjában a hazai nyersacéltermelés 47,5 százalékkal esett. Termékfajtától függően 40-70 százalékkal maradt el a belföldi felhasználás és a kivitel a 2008 első félévitől, miközben az import aránya nőtt. Áprilistól már kissé erősödött egy-egy termékféleség előállítása, de ez nem feltétlenül a piacélénkülés jele. Szakértők szerint feltehetően csak kiürültek a felhasználók raktárai.

A cégek rosszul reagálnak a válságra
Még halálán van a feldolgozóipar
Bajban a legnagyobb német acélgyártó

Világgazdaság

 

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG