1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

KKV
A kormány vételi tárgyalási ajánlatot tesz a Bakonyi Erőműre, amely Demján Sándor érdekeltségébe tartozik - szó volt a Mal helyzetéről is.

Korábban a Napi Gazdaság írta, hogy az MVM Zrt. komolyan érdeklődik a Bakonyi Erőmű megvásárlása iránt, a tranzakció nagyságrendje több milliárd forint lehet. Az MVM akkor nem kommentálta az értesülést. Állítólag  az ajkai erőművet működtető társaság azért "ajánlkozott fel" az állami energiaóriásnak, mert a Mal Zrt. közel másfél milliárd forint tartozást halmozott fel vele szemben, ami ellehetetleníti a működését. Az erőmű azért is sürgetné az adósságrendezést, mert nyakunkon a fűtési szezon.

A szerdai kormányülésen aztán megtárgyalták a Mal  Zrt-vel kapcsolatban kialakult helyzetet, valamint ezzel  összefüggésben a Bakonyi Erőmű Zrt. felé meglévő tartozások kérdését is. A kormányszóvivői iroda közleménye szűkszavúan csak annyit ír, hogy a kabinet számára kiemelten fontos az érintett munkahelyek megőrzése, valamint a térség - Ajka városa - fűtésének biztosítása, éppen ezért amellett, hogy a probléma kezelésére a kormány egy munkacsoportot állított fel az érintett tárcák részvételével, vételi tárgyalási ajánlatot is tesz a Bakonyi Erőmű kapcsán.

Az erőmű egyébként csaknem másfél éve perben áll a magyar állammal, mert a Magyar Energia Hivatal  tavaly januártól megvonta a társaságtól a bioenergia termelési kvótájának egyharmadát, ami évente 2,5-3 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz. A perben született igazságügyi szakértői vélemények az erőmű álláspontját támasztják alá, így nem lenne akadálya a peren kívüli egyezségnek sem.

Mindebből azért nem nehéz kihámozni, hogy az állam az MVM révén puhatolózik a Demján Sándor érdekeltségi köréhez tartozó Bakonyi Erőművel kapcsolatban, amelynek egyébként 168 részvényese van, többségi tulajdonosa a Demján-csoporthoz tartozó Euroinvest Zrt. A dolgozók és kisrészvényesek 3-5 százalék részesedéssel rendelkeznek. Vélhetőleg a majdan megvalósuló tranzakcióval mindenki jól jár, hiszen a Bakonyi Erőmű pénzéhez jut, az állam meg vélhetően olcsóbban szerezhet egy remek erőművet az MVM portfóliójába.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG