1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

KKV
Évente akár egymilliárd dollárt is fektethet kínai gázprojektjeibe a Royal Dutch Shell olajipari óriás - írja a China Daily című napilap a vállalat közlésére hivatkozva. A cég főleg a palagáz-kitermelésben érdekelt, a kínai nyersanyagéhség egyelőre kielégíthetetlennek tűnik.

Európa legnagyobb olajvállalata a kínai nyersanyagéhség kielégítésében vállalna a jövőben nagyobb szerepet. A cég jelenleg két gázblokkal van jelen a kelet-ázsiai országban, a Szecsuán tartománybeli Csincsiu és Fosun városok körzetében, a kínai nemzeti olajtársasággal, a CNPC-vel együttműködésben. Csincsiuban a tervezett 21-ből 13 kút már működik, naponta 110 ezer köbméter gázt kitermelve, a további kutak jövő áprilisban nyithatnak meg. Fosunban év végén vagy jövő év elején kezdődhet a kitermelés, itt egy 15 kútból álló bázis kiépítését tervezi a vállalat.

(Fotó: Shell.com)

A hosszú távú terveket illetően a Shell elsősorban a palagáz-kitermelésben érdekelt, a becslések szerint ugyanis Kína rendelkezik a világ legnagyobb nem-hagyományos gázkészletével, amely akár 600 milliárd köbmétert is kitehet. Kína földgáz-kitermelése felszálló ágban van.

A CNPC helyettes vezetője, Jü Pao-caj egy múlt heti sanghaji konferencián úgy ítélte meg, hogy a földgáz kitermelése az idei 148 milliárd köbméterről az évtized végéig 200 milliárd köbméterre nőhet. Ehhez 20 ezer új kútra, 400-600 milliárd jüan (1 jüan = 35,20 forint) értékű befektetésre lesz szükség. A pénzügyi és technológiai háttér megteremtéséhez a külföldi befektetőket sem nélkülözheti az ország.

Nem a Shell az egyetlen külföldi cég, mely nagyobb szerepet kíván vállalni a kínai energiapiacon: a CNPC legnagyobb hazai versenytársa, a Sinopec 2010-ben a BP-vel, a Chevronnal és az ExxonMobillal is partnerségi szerződést kötött Kujcsou és Szecsuán tartományokban való kitermelésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG