A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Biropharma Első Magyar Biotechnológiai Kft. (Biropharma Kft.) és a Bizalom Expressz Kereskedelmi és Csomagküldő Kft. (Bizalom Kft.) az Avemar termékekről jogsértő módon állította, hogy a készítmények alkalmasak betegség gyógyítására, kezelésére.
A vállalkozások 2011. január 1. és 2013. szeptember 15. között daganatos betegeknek reklámozták az Avemar élelmiszernek minősülő termékeket, és azt állították, hogy az alkalmas betegségek gyógyítására, kezelésére. A reklámozási szabályok szerint azonban tilos élelmiszernek gyógyhatást tulajdonítani. Az Avemar elnevezésű, granulátum és tabletta kivitelben értékesített termék különleges táplálkozási célú élelmiszernek minősül, azon belül speciális gyógyászati célra szánt tápszer kategóriába sorolható.
A GVH kiemeli, hogy a reklámokkal elsősorban azokat a daganatos betegségekben szenvedő fogyasztókat célozták meg, akik sérülékeny fogyasztói csoportot alkotnak. Ők a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérő tájékoztatásokra, emiatt különös jelentősége van az ágazati szabályoknak megfelelő tájékoztatásnak.
Milliós bírságok
A GVH megállapította, hogy a vállalkozások jogsértést követtek el, megtiltotta annak folytatását és a Biropharmát 2 millió forintra, a Bizalom Kft.-t pedig 1,1 millió forintra bírságolta. A Biropharma ellen korábban már folyt versenyfelügyeleti eljárás.
A bírság meghatározása során a GVH a jogsértő reklámok költségeiből indult ki, és enyhítő körülményként vette figyelembe a vállalkozások kommunikációs gyakorlatának különböző módosításait, illetve a gyakorlat felfüggesztését is.
Két céget büntetett meg a GVH, mert élelmiszernek számító készítményt reklámoztak gyógyhatásával - ez tilos.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
14 perce
-
Reagáltak az ukránok J. D. Vance vádjaira, nem veszik komolyan
35 perce
-
Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
körülbelül 1 órája
-
Trump új vámokat vezet be
2 órája
-
Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
2 órája
-
Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
2 órája
-
Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
3 órája
Mfor.hu Top24
- Az amerikai alelnök még a forintot is felbeszélte?
- Egy nappal tovább marad Budapesten az amerikai alelnök
- Romániában az energiaellátás B-tervére készülnek
- J. D. Vance kiállása Orbán Viktor mellett kiverte a biztosítékot Brüsszelben
- Ebből Kormányinfó lesz: újabb bejelentésekre készül Gulyás Gergely
- Így próbál J. D. Vance választást nyerni Orbán Viktornak
- Kétharmados Tisza-győzelem a Medián becslésében – Magyar Péter óvatosságra int
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
- Feltartóztatak egy orosz tartályhajót, amely hatalmas olajszennyezést okozott a Balti-tengeren 2026. április 3. 15:45
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
14 perce
Nemzetközi
Reagáltak az ukránok J. D. Vance vádjaira, nem veszik komolyan
Csak a választási retorika része volt ez a szóvivő szerint.
35 perce
A 100 Leggazdagabb
-
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00 -
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A kkv-k óvatos optimizmusa tartja életben a gazdaságot
16:54
-
Közölte az Exxon, mennyit bukott eddig Trump háborúján
16:13
-
Ursula von der Leyen atomfegyvert akar az uniónak
14:10
-
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
13:33
-
Kétszeresére nőtt a repülőgép-üzemanyag ára
12:53
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Friss termékek, helyi ízek, kézműves portékák – újra jön a Szak(MA)rket Egerben
15:34
-
Előrelépés az egri elkerülő út ügyében: a helyi igények is bekerülnek a tervezésbe
15:02
-
Stabil kétharmadot mér a Medián a Tisza Pártnak – szoros körzetek dönthetnek, Magyar Péter szerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni
13:02
-
Mire számíthatunk Egerben ezen a héten az útfelújítások miatt?
12:44
-
Trump tűzszünetet hirdetett, Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
10:38
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
2026. április 8. 15:44
-
Nem vették jó néven J. D. Vance budapesti beszólásait Brüsszelben
2026. április 8. 13:55
-
Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
2026. április 8. 17:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.




