A vidékfejlesztési miniszter moszkvai tárgyalásait követően összegezte az orosz fővárosban Nyikolaj Fjodorovval, az Orosz Föderáció mezőgazdasági miniszterével folytatott megbeszéléseit. Fazekas Sándor a tárgyalásokat eredményesnek és gyümölcsözőnek nevezte, hangsúlyozva, hogy a két ország kapcsolatai a mező- és élelmiszergazdaság terén folyamatosan bővülnek, Jelezte azt is, hogy a két ország agrárvezetői között jó személyes és hivatali kapcsolat alakult ki az elmúlt időszakban.
A kapcsolatok fejlődésének intenzitását és dinamikáját mutatja, hogy a magyar agrárexport az idén az első félévben 28 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az elmúlt két évben pedig az Oroszországba irányuló magyar élelmiszergazdasági kivitel 70 százalékkal nőtt. Az éves magyar agrárexport most ebben a relációban mintegy 2 milliárd dollár, több mint 400 milliárd forint - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Fazekas Sándor a tárgyalásokról elmondta: orosz kollégájával áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat és megállapították, hogy azok dinamikusan fejlődnek. Hozzátette: a magyar élelmiszerekre és mezőgazdasági cikkekre jelentős kereslet van az orosz piacon, amit az október 11. és 14. között Moszkvában zajló Arany Ősz Mezőgazdasági Kiállítás is mutat. A hatszáz négyzetméteres magyar standon 40 hazai cég mutatja be kínálatát, ami iránt jelentős érdeklődést tapasztalt a magyar szaktárca vezetője.
Oroszországban keresik a minőségi magyar élelmiszereket, például húsokat, de piaca van a kiváló magyar boroknak, valamint az almának is. Emellett Magyarországról szállítanak takarmány-alapanyagokat - premixeket - Oroszországba, továbbá különböző technológiákat és vetőmagokat is - ismertette.
Fazekas Sándor közölte: az orosz mezőgazdasági minisztert meghívta magyarországi látogatásra és bízik benne, hogy orosz kollégája a jövő évben el is jön. Amennyiben pedig a felkérést elfogadják, úgy a 2013-as OMÉK díszvendége Oroszország lesz.
A magyar szaktárca azt szeretné elérni, hogy az Oroszországba irányuló élelmiszergazdasági kiviteli a '90-es évek eleji szintre emelkedjen - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten újságírók előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
9 órája
-
Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
9 órája
-
Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei – Ez Viszont Privát
9 órája
-
Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
10 órája
-
Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
11 órája
-
Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
11 órája
-
Informatikai cég olvad be a 4iG-be
12 órája
Mfor.hu Top24
- Nemcsak Szijjártó Péter repkedett az elmúlt években, hanem az erre fordított milliárdok is
- Újabb európai válogatott jutott tovább a világbajnokságon
- Most zsákoljon be euróból, ha külföldre utazik!
- Fordulat jöhet akku-ügyben? Egy új főhatóság felállítását jelentette be Gajdos László
- Elárulta Kármán András, hogy szerinte mi volt eddig a legdurvább fideszes pénzszórás
- Cristiano Ronaldo jött ki győztesen a legendák párharcából, hengereltek a spanyolok
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Nagy változás jön az adózásban: erre minden vállalatnak fel kell készülnie
17:03
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
top 24
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
-
Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Hetek óta nem látott formát mutat az arany
2026. július 3. 06:58
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
2026. július 3. 13:30




