A BKV és a szakszervezetek jelenleg érvényes kollektív szerződésének felmondását javasolja a főváros a BKV vezetőségének. Erről a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntöttek, 21 igen és 11 nem szavazattal fogadták el az előterjesztést. Tarlós István főpolgármester még a héten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd fogadja a szakszervezetek képviselőit - írja a távirati iroda.
Megromlott a viszony Tarlós és a Fidesz között
A kormány és a főváros vezetése között az elmúlt időszakban a viszony egyre inkább elhidegült, holott az önkormányzati választások után a BKV azonnali, milliárdos tőkeinjekciót kapott, lejáró banki tartozásait átvállalta a kabinet. Hiába azonban Tarlós panaszkodása, a múlt héten a Parlament a BKV-nak nem, a MÁV-nak ellenben megszavazott egy kisebb segélycsomagot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy idén még így is több pénzt kapott plusz forrás gyanánt a BKV (77 milliárd), mint a MÁV (64 milliárd) - és most már az is biztos, hogy a korábbi tervekkel ellentétben az "államosított" magánnyugdíjpénztári vagyonból semmit sem kapnak a közlekedési cégek.
A felmondás eddig sem állt távol a BKV-tól
Úgy tudjuk, már november óta több állami tulajdonú vállalatnál nyomást gyakoroltak a munkavállalókra a költségcsökkentések - ez elsősorban a fizetéseket fogja érinteni a legtöbb helyen - miatt, legtöbben a kollektív szerződés felmondásával hozakodtak elő.
A BKV-tól eddig sem állt távolt a kollektív szerződés felmondása, tegnap ugyanis megállapodástervezetet mutattak be a szakszervezeteknek, azzal a kikötéssel, hogy amennyiben azt nem írják alá, a kollektív kontraktust felmondják. A Fővárosi Közgyűlés ennek megerősítésével valószínűleg a kormánynak üzent. A szakszervezetek ugyanis már most sztrájkot helyeztek kilátásba, ha a főváros felmondja a szerződést, vagyis január második felében ismét közlekedési káosz alakulhat ki Budapesten. Kollektív szerződés hiányában a munkabeszüntetést nem lesz nehéz megszervezni. Minden azon múlik, mi lesz az Orbán-Tarlós találkozón.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Putyin felpörgette a fű alatti mozgósítást
19 perce
-
Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
10 órája
-
Az orosz szankciókat kijátszó hálózatot számoltak fel a szomszédban
11 órája
-
Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
11 órája
-
Elgyengült a forint az újra támadó hőségben
12 órája
-
Most éri meg Richter-részvényt venni?
12 órája
-
Rekordszámú migráns érkezett egyetlen lélekvesztőn Nagy-Britanniába
13 órája
- Újra ülésezik az Országgyűlés – ma sem fogunk unatkozni
- Több mint 70 éves téglagyár szűnhet meg Magyarországon, ebben az Orbán-kormány keze is benne van
- Minimum tíz emberrel folytak egyeztetések az államfőjelöltségről – mondta Hallerné Nagy Anikó
- Nem kell sietni a tankolással
- Matolcsy Ádámnak erős nyara van: központi cégben lett ő az új vezér
- Júliusi költségvetési bravúr – 500 milliárddal több maradt a kasszában
- Működnek a szankciók: Budapesten is bezárt az olcsó orosz diszkont
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Energiaválság: nem akármi történt Pakson, Magyar Péter a helyszínre tart – frissítve 2026. augusztus 4. 08:19
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Robinson Tours-ügyintézés: nem megy egyik napról a másikra az ügyfelek kárigényeinek visszaigazolása
20:46
-
Szuperolcsó-vég: uniós szankció lehet a háttérben
13:54
-
Kínára lecsapott a Dolphin
12:48
-
Erős hónapot zártak júliusban a horvátok – ellepték a magyarok nyár közepén az Adriát
10:02
-
Ünnepel a budapesti Állatkert
09:19
-
Ülve maradtak a Mi Hazánk képviselői a roma holokauszt áldozataira való parlamenti megemlékezésen
16:52
-
Közeledik a vége, utolsó munkálatokba kezdőd a Vízmű a 25-ös főúton Egerben, sávlezárásra és vízhiányra is számítani kell
15:58
-
Csillagfény Mozi & Piknik: borozással, szabadtéri mozival és csillagleséssel várnak Andornaktályán
15:40
-
Vizet visznek a vadaknak a Bükk-fennsíkra – a tartós szárazság miatt minden csepp számít
13:43
-
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana koncertjét is láthatják a közmédia nézői
13:31
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
-
Szükségállapotot hirdettek Kanadában, a legrosszabbra készülnek
2026. augusztus 10. 14:08
-
Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
2026. augusztus 10. 14:29
-
Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
2026. augusztus 10. 06:12
-
Nagyon jó hír jött Pakssal kapcsolatban
2026. augusztus 10. 09:40
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján. 


