1p
KKV
A csecsemők emlékezete ugyanazokat a stratégiákat használja, mint a felnőtteké - állítja a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatócsoportja
A csecsemők emlékezete ugyanazokat a stratégiákat használja, mint a felnőtteké - állítja a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatócsoportja.

A felnőttek például a telefonszámok könnyebb megjegyezhetősége érdekében csoportokra osztják a viszonylag hosszú számsort. A kutatók szerint azonban ugyanígy cselekszenek a kicsik is.
   
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerint a kutatók 14 hónapos gyerekeknek különféle játékokat mutattak, amelyeket azután egy dobozba raktak. A csecsemőket biztatták, hogy keressék meg a tárgyakat a ládában, ahol még számos egyéb tárgy is látható volt. A gyerekek tudtán kívül azonban a már felmutatott játékok némelyikét más helyre rejtették, hogy megfigyelhessék, hogy sikerül-e a kicsiknek minden bemutatott játékra emlékezniük - azokra is, amelyek hiányoznak a dobozból.
   
A kutatók megfigyelése szerint a gyerekek memóriája sokkal pontosabban működött, amikor a játékokat a kísérlet elején - mielőtt a dobozba kerültek volna - kettes-hármas csoportokba rendezve mutatták meg nekik. A kicsik jobban emlékeztek az összegyűjtendő tárgyak és sokkal inkább érezték a titokban elrejtett játékszerek hiányát is.
   
Ebből következően a babák teljes mértékben a felnőttekével megegyező emlékezési stratégiát alkalmaznak, vagyis - áll a tanulmányban - ez a technika minden bizonnyal az emberi gondolkodás veleszületett sajátsága.

Ha kövérek a barátaink, mi is elhízunk?
Sírba küldjük gyerekünket az állandó töméssel
Mit tegyünk, ha gyerek repül velünk?
Mitől híznak a lányok?
Sokkoló mogyoró: pocakos asztmaveszély

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG