1p
KKV
Visszahívják a BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait, az új igazgatóságot a kormány delegáltja vezetné a jövőben - jelentette be Demszky Gábor
Visszahívják a BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait, az új igazgatóságot a kormány delegáltja vezetné a jövőben - jelentette be Demszky Gábor.

A főpolgármester a több mint kétórás szerda délutáni koalíciós egyeztetés után azt közölte, a találkozón az SZDSZ nem zárkózott el attól, hogy a felügyelőbizottság elnöki posztját átadják a Fidesznek.  Demszky Gábor, valamint egy külön megtartott másik tájékoztatón Steiner Pál MSZP-frakcióvezető és John Emese SZDSZ-frakcióvezető is megerősítette: abban még vita van köztük, hogy a BKV felügyeletét, amelyről Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes lemondott, miként lássák el.
   
A főpolgármester elmondta, hogy a megbeszélésen az SZDSZ jelezte, elképzelhetőnek tartják azt is, hogy egy újabb főpolgármester-helyettest válasszanak a közlekedési területre. Steiner Pál szerint jelenleg ez a feladat visszakerült a főpolgármesterhez. Megjegyezte, nem kizárt, hogy a szocialisták újból a jelenlegi tagokat jelölik az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba.

Csak minden tizedik ember marasztalná a BKV-vezért
   
A főpolgármester üdvözölte, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak visszahívására hetekkel ezelőtt tett javaslata végül meghallgatást nyert. Demszky Gábor és a frakcióvezetők is célravezető megoldásként szóltak arról, hogy az önkormányzat városüzemeltetési bizottságán belül létrehoznának egy BKV-közlekedési albizottságot. Demszky Gábor rámutatott, hogy Hagyó Miklós lemondása helyes és bölcs döntés volt, s ezzel lehetővé válik, hogy új felelőse legyen e területnek. Emlékeztetett arra, hogy korábban az MSZP szorgalmazta, hogy egy nagy területtel foglalkozó "szuper helyettese" legyen. Mint mondta: kiderült azonban, hogy nem bír vele, ezért szükség van a váltásra. 

Molnár György titkárságvezetőt találta felelősnek a BKV belső vizsgálata, amelyet a hétfőn este kiküldött hamis tartalmú közlemény miatt indított a cég, ezért tőle közös megegyezéssel megválnak - közölte a közlekedési vállalat.

A főpolgármester rövidesen a Fővárosi Közgyűlés elé viszi azt a korábban már felvetett elképzelését, amellyel átlátható, ellenőrzött viszonyokat teremtenének a cégek menedzsmentjeinek díjazása terén, s megakadályoznák a közpénzek elfolyását. Ezzel elérik azt is, hogy a BKV ne legyen egyfajta kifizetőhely. A hónap végéig zajló egyeztetések során a tisztázásra váró kérdések között a főpolgármester reményei szerint választ kaphatnak majd arra is, hogy a BKV igazgatósága, felügyelőbizottsága miért nem intézkedett Hagyó Miklós azon 2008. januári levele alapján, amelyben kezdeményezte a menedzsment díjazásának, premizálásának újragondolását.
   
John Emese fontosnak tartotta azt, hogy a BKV önkormányzati felügyeletének hatékonyságát javítsák, s ehhez kibővítenék az igazgatóság és a felügyelőbizottság hatásköreit. Steiner Pál megjegyezte, nem tartja elképzelhetőnek azt, hogy Horváth Csaba vagy más MSZP főpolgármester-helyettes vegye át a BKV felügyeletét. Mindketten azt remélik, hogy a jövő héten folytatódó és a hó végéig tartó egyeztetéseken létrejön a koalíciós megegyezés.

BKV: nem a sörhas, hanem a vízfej a probléma?
Azonnali vizsgálat a BKV-nál: valaki félrebeszélt
Ki a felelős? Cáfolja magát a BKV
Az MSZP Demszkynek adná a BKV-t
A botrány elmarad: Hagyó inkább leadta a BKV-t

MTI, Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG