1p
KKV
A szokásos biciklinyereg állítólag nem tesz jót a férfiasságnak, ezért új nyerget terveztek az amerikai rendőröknek
A kerékpáros rendőrök az amerikai belvárosokban hetenként 24 órát töltenek a nyeregben, de több vizsgálat jelezte, hogy a szokásos biciklinyereg nem tesz jót a férfiasságuknak. Egy új tervezésű nyereg fél év után érzékelhetően javította a rendőrök férfiúi képességeit - írta a Journal of Sexual Medicine legfrissebb száma.

A kerékpározást a kerekezők igen egészségesnek tartják, ugyanakkor nem újdonság, hogy a túl sok biciklizés, sőt a versenyzés nem túlságosan egészséges. Ez év elején svájci kutatók eredményei szerint a golfozókhoz hasonlítva a profi Tour de Suisse egykori kerékpárversenyzői idősebb korukban gyakrabban szorultak szívritmus-szabályozó beültetésére, mint a golfpálya egykori bajnokai. Több szakorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a kerékpározó férfiak körében gyakoribbak a potenciazavarok.
   
Amerikai szakértők ezért 90 kerékpáros rendőr adatait vizsgálták. A tanulmány kezdetén a klasszikus biciklin kerekező rendőröket igen részletesen megvizsgálták, följegyezték szerelmi életük adatait, fizikai terhelhetőségüket. Ezután a rendőrök olyan nyeregre ültek át, amelyiknek csak ülőkéje volt, mint egy széknek, de hiányzott az előre nyúló nyeregrész.
   
Fél év után valamennyi résztvevőt ismét megvizsgáltak. Közülük csak hárman tértek vissza a megszokott biciklinyereghez, a többiek a megújított biciklit hajtották heti 24 órán át. A műszeres mérések szerint az új nyereg jóvoltából a combok belső felszinén a fizikai nyomás 66 százalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan javult ezen a területen a tapintó érzékelés és a rendőrök úgy találták, hogy férfiúi képességeik is javultak.
   
A kutatók összefoglaló véleménye szerint - néhány kivételtől eltekintve - az új, nyúlvány nélküli biciklinyerget a rendőrök kiválóan tudták használni és úgy érezték, hogy hat hónap kerekezés után férfiasabbá is váltak. A partnerek erre vonatkozó véleménye ugyanakkor egyelőre nem ismert.

Biciklis paradicsomot vízionál a kormány
Biciklitárolókra hajt a jegybank
Biciklivel is egy ötösből jön csak ki Budapest

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG