A Caterpiller tavalyi utolsó negyedéve sem sikerült fényesen. Ahogy a Privátbankár megírta, akkor is jelentősen csökkent a nyeresége, akárcsak most. Részletek >> |
A világ vezető építőipari erőgépgyártója az idei első három hónapról 880 millió dollár, részvényenként 1,31 dollár adózott eredményt jelentett az egy évvel korábbi 1,59 milliárd dollár, részvényenként 2,37 dollár után. Ez alulmúlta a szakértők által várt 1,40 dolláros részvényarányos eredményt.
A Caterpillar bevétele 17 százalékkal 13,21 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi csaknem 16 milliárd dollárról. Az elemzők ennél fél milliárddal nagyobb, 13,71 milliárd dolláros bevétellel számoltak. A cég most úgy véli, hogy idei részvényarányos eredménye 7 dollár lesz 57-61 milliárd dollár bevétel mellett az eddig várt részvényenkénti 7-9 dollár, és 60-68 milliárd dolláros forgalom helyett.
A Caterpillar árfolyama a hétfői tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben 21 cent csökkenéssel 80,22 dolláron állt, az év eleje óta csaknem 10 százalékkal esett a cég részvényének az árfolyama.