1p
KKV
A Phoenix űrszonda olyan ásványi anyagokat talált a Marson, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy valaha folyékony halmazállapotú víz volt a vörös bolygó felszínén
A Phoenix amerikai űrszonda olyan ásványi anyagokat talált a Marson, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy valaha folyékony halmazállapotú víz volt a vörös bolygó felszínén - jelentették be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai kutatóközpontjában.

Az űrszonda a Mars felszínén kálcium-karbonátot, közkeletű nevén mészkövet, illetve csillámot talált, amelyek a földi körülmények között ásványi anyagok és folyékony halmazállapotú víz érintkezésével keletkeznek. A Mars felszínét borító por kémiai összetétele is hasonlít a tengeri vízben található ásványi anyagok összetételéhez, s ez is azt bizonyítja, hogy a vörös bolygó felszínén valaha folyékony víz volt, amely lehetővé tehette akár a kezdetleges létformák - mikroorganizmusok - kialakulását is.
   
A Phoenix május végén érkezett a Marsra, és azóta számos érdekes tudományos ismerettel gazdagította az emberiséget a vörös bolygóról. Július végén az űrszerkezetnek sikerült tapasztalati úton megerősítenie a víz jelenlétét, de csak fagyott víz jelenlétére derült fény.
   
A Phoenix küldetését eredetileg három hónapra tervezték, majd a berendezés jó állapotának köszönhetően még egy hónappal, szeptember 30-ig hosszabbították meg a Mars-kutató programot. Most azonban olyan döntés született, hogy a Phoenixet addig működtetik, amíg el nem használja energiakészletét a jégdermesztő és sötét marsi télben.
   
A Phoenix legfrissebb felvételein már adatokat szolgáltatott a marsi tél beköszöntéről. A vörös bolygón ez idő tájt négy kilométeres magasságban esik a hó, de elpárolog, mielőtt a felszínre érne.

Nagyszabású feladatot kapott a Mars-robot
Élet a Marson: még semmi sem dőlt el
A perklorát lehet a marsi élet gátja
Szenzáció: vizet találtak a Marson
Máris jeget talált a marsszonda?

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG