Hozzátették, hogy mivel időközben sokan csődbe mentek – az első negyedévben ezren – vagy a korábbinál kevesebb kasszára tartanak igényt, jelenleg 30-35 ezer vállalkozó több mint 40 ezer pénzpénztárgépe után nem kapja meg a támogatást ez összesen 2 milliárd forintot jelent.
A napilap azt írta, hogy aki mindenben követte az előírásokat, és "jó" gépet rendelt, az február végéig, aki a "zűrös" pénztárgépek valamelyikét rendelte meg, április végéig helyezhette – volna – üzembe online pénztárgépét, és kaphatta volna meg a támogatást. Csakhogy ezrek kaptak értesítést a forgalmazóktól arról, hogy legfeljebb májusban vagy június-júliusban tudják szállítani a kasszát.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a támogatás kiutalására nyitva álló határidő még nem járt le, csak 2014. június 30. után lehet pontos tájékoztatást adni arról, hogy az adózók ténylegesen hány pénztárgép után vették igénybe az állami támogatást.
A lapban az is olvasható, hogy sok online pénztárgép nem bírja a terhelést, az 50 ezer forintos állami támogatástól eleső vállalkozók érdekeit képviselő, egyesületi bejegyzésre váró minden harmadik online pénztárgépet szervizelni kellett - írják.
A vállalkozók 68 ezer regisztrált gép után biztosan nem kapják meg a pénztárgépcserére meghirdetett, 50 ezer forintos állami támogatást - írta szerdán a Népszava Antalffy Gáborra, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) elnökére hivatkozva.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Áttörés: jön a japán-török katonai együttműködés
12 perce
-
Budapest a világ figyelmének középpontjába kerülhet – Magyar Péter is ezt kérte
41 perce
-
Vegyesen nyit Amerika – sokan óvatosak
körülbelül 1 órája
-
Ezt ajánlja Kína Indiának a határrendezési tárgyalások újrakezdésekor
2 órája
-
Kiapadt a víztároló Rodostónál
2 órája
-
Kilőtt a Magyar Telekom a tőzsdén
2 órája
-
Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
2 órája
Mfor.hu Top24
- Drágán megfizetnek a magyar autósok a visszatekert kilométerórák miatt
- Figyelmeztetést kaptak a gazdák: ez így nem mehet tovább
- Amerikai katonák mehetnek Ukrajnába? Putyin várja Trump hívását
- Ezért mondták le hirtelen a Grecsó-Hrutka koncertet
- Zelenszkij nagyon fájdalmas engedményekre kényszerülhet hétfő este
- Külföldi bankokba talicskázzák ki a pénzüket a magyarok
- Máig rejtély, hány embernél okoztak mellékhatásokat a Covid-vakcinák Magyarországon
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Most érdemes eurót váltani: kirobbanó formában a forint 2025. augusztus 13. 07:05
- Elkerülhetetlenek a megszorítások a választások után? Ma délután Klasszis Klub Live Bod Péter Ákossal 2025. augusztus 13. 09:03
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Áttörés: jön a japán-török katonai együttműködés
Japánt különösen a török drónok érdeklik.
12 perce
Nemzetközi
Budapest a világ figyelmének középpontjába kerülhet – Magyar Péter is ezt kérte
A magyar fővárosban találkozhat Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij.
41 perce
Részvény / Deviza / Áru
Vegyesen nyit Amerika – sokan óvatosak
Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Minden ötödik magyar munkavállalónak nincs helyettesítője
16:04
-
Hamis adatok jelentek meg arról, hogy hány nyugdíjas dolgozik Magyarországon?
15:03
-
Mélyponton Trump népszerűsége
14:02
-
Új lehetőség a társasházak felújítására
13:01
-
Eljött az idő, hogy Putyin leüljön a tárgyalóasztalhoz és ne csak rakétákkal lövöldözzön
12:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elvitte a talált pénztárcát
14:31
-
Trump–Zelenszkij: fordulat Washingtonban, küszöbön az ukrán-orosz találkozó?
12:17
-
Parkolás Egerben – a mindenkit felbosszantó tervek után tovább konzultálna az önkormányzat
10:51
-
Jazz dallamok töltötték meg a Valide Szultána Fürdőromot – elindult a Tutu Jazz Napok Egerben
08:21
-
Kedden ismét Fáklyás Királyköszöntő Egerben – folytatódik a hagyomány
08:06
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
A nap képe: Zelenszkij kényszeredett mosolya árulkodó
2025. augusztus 18. 20:01
-
Putyin tervei az ukrajnai háború vége utáni időszakra
2025. augusztus 19. 05:46
-
Putyin majdnem eltaktikázta magát? Érdekes új részlet derült ki
2025. augusztus 18. 17:47
-
MNB: kötelező lesz ingyenes bankszámlát biztosítani mindenkinek
2025. augusztus 19. 07:28
-
Trump nem zárta ki az amerikai békefenntartókat – Zelenszkij megtartaná a választást
2025. augusztus 18. 19:34
