A Magyarországon működő francia vállalatok lényegében magyar cégek, 52 ezer munkavállalójuk között alig van francia, a munkavállalók 99 százaléka magyar - mondta Franciaország magyarországi nagykövete a francia cégek magyarországi jelenlétével foglalkozó tanulmányt ismertetve. Roland Galharague jelezte, hogy öt francia cég is szerepel a 25 legnagyobb magyarországi befektető között, mégpedig a Groupama, az EDF, a Sanofi, az Auchan és GDF Suez.
A Magyarországon működő 336 francia gyökerű vállalat, amelyből 323 adatát dolgozta fel a tanulmány, 2011-ben 10,4 milliárd euró (3236 milliárd forint) árbevételt ért el - közölte Antoine Guego, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A két ország közötti kereskedelem az elmúlt tíz év alatt csaknem megduplázódott: a 2001. évi 3,8 milliárd euróról 2011-re már 6,3 milliárd euróra nőtt. Magyarország Franciaországgal szembeni külkereskedelmi mérlege 1999 óta pozitív.
Az utóbbi két évben előfordult francia és magyar vállalkozások közötti peres, illetve jogvitát eredményező ügyek nem járultak hozzá ahhoz, hogy a magyarországi befektetések vonzóbbá váljanak a francia cégek szemében - mondta a nagykövet. Hozzátette: a Suez Environnement és a Pécsi Vízmű közötti jogi vitában várják a választott döntőbíróság ítéletét. A cafeteria körüli ügyek - illetve ehhez a szolgáltatáshoz kötődő vitatott élelmiszer, és éttermi jegyek - az Európai Bizottság előtt vannak, s most a bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárásra adott decemberi magyar választól függ, hogyan folytatódik az eljárás - jelezte Roland Galharague.
A francia befektetések értéke Magyarországon elérte a 10 milliárd eurót, így Franciaország a harmadik legnagyobb befektetőnk.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Több vagy kevesebb német dolgozik?
9 perce
-
Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
34 perce
-
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
44 perce
-
Bottal ütik a Richter nyomát
körülbelül 1 órája
-
Tolonganak az emberek az önkéntes pénztáraknál
körülbelül 1 órája
-
Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
2 órája
-
Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
2 órája
Mfor.hu Top24
- Ezekben a kerületekben lehetnek olcsóbbak az új lakások a paneleknél
- Orosz és amerikai turisták is segítették a magyar szállásokat a jéghideg januárban
- Szimbolikus győzelmet és uniós milliárdokat arathat Orbán Viktor a Barátság vezeték ügyében
- 44 négyzetméter 60 millió felett – elszálltak a debreceni lakásárak
- Rengeteg Teslára adott milliókat a magyar állam
- Bod Péter Ákos: Nyugdíjak, bérek – a bajok gyökere a termelékenység
- Tovább menetel a forint
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Makro / Külgazdaság
Több vagy kevesebb német dolgozik?
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
9 perce
Makro / Külgazdaság
Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
34 perce
Makro / Külgazdaság
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
44 perce
Piac&Profit cikkei
-
Minden második állandó ALDI termék olcsóbb lesz
12:29
-
Céges bankszámla nyitása percek alatt? Már ez is lehetséges
12:01
-
Világújdonság kezdi meg működését Győrben a zöld energia hasznosítása érdekében
11:40
-
Történelmi vereséget szenvedtek a hagyományosan nagy pártok az Egyesült Királyságban
11:19
-
Tarol a vállalati e-autó program
10:59
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Szerencsekoncertek tavasszal – Egerben is sztárfellépők érkeznek
11:41
-
Az egri városvezetés már megint az egyháznak ad ingatlanokat, és bevallja, hogy úgy veszi át a laktanyát, hogy fogalma sincs, milyen állapotban van.
07:36
-
Kora tavaszias idő várható
06:26
-
Feloldják a kötelező maszkhasználatot az egri rendelőintézetben és a kórházban
19:25
-
Visszavonulóban az influenza
15:21
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
2026. február 27. 07:03
-
Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
2026. február 26. 15:14
-
Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
2026. február 26. 15:41
-
Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
2026. február 27. 10:47
-
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
2026. február 27. 07:24

