2p
KKV
Gyorsított eljárásban fogja tárgyalni Hernádi keresetét a horvát alkotmánybíróság

Befogadta és gyorsított eljárásban fogja tárgyalni a horvát alkotmánybíróság a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának keresetét, amelyet Hernádi Zsolt a zágrábi megyei bíróság ellen nyújtott be még január 10-én.

A horvát alkotmánybíróság illetékese hétfőn az MTI megkeresésére csak annyit mondott, hogy az ügyet gyorsított eljárásban fogja tárgyalni a bíróság, de arra már nem kívánt válaszolni, hogy a döntés megközelítőleg mikorra várható.

Itthon már volt vizsgálat

A Magyar Nemzet hétfői számában azt írta, az elnök-vezérigazgató álláspontja szerint a zágrábi megyei bíróság megsérti alkotmányos jogait azzal, hogy nem hajlandó addig tárgyalni a letartóztatására kiadott határozat elleni fellebbezését, amíg nincs letartóztatva.

Hernádi Zsoltnak tavaly szeptember 25-ig kellett volna megjelennie a gyanúsítotti kihallgatásán Zágrábban. Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen az horvát olajipari cég, az INA irányításában.

Miután nem jelent meg, a zágrábi megyei bíróság ügyészségi kezdeményezésre elrendelte előzetes letartóztatását. Az elnök-vezérigazgató tavaly felkerült az Interpol körözési listájára, a horvát hatóság európai elfogatóparancsot is kiadott ellene. Az ügyben korábban a magyar Központi Nyomozó Főügyészség már folytatott egy eljárást, amit bűncselekmény hiányában megszüntettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG