1p
KKV
A jóslatokkal ellentétben idén nyáron nem döntött rekordot az északi jégsapka olvadása. Ez persze nem jelenti azt, hogy a folyamat megfordult.
A jóslatokkal ellentétben idén nyáron nem döntött rekordot az északi jégsapka olvadása.

Az Egyesült Államok Országos Hó és Jég Adatközpontja (NSIDC) szerint szeptember 12-én, az olvadás tetőzésekor 4,5 millió négyzetkilométert fedett jég az Északi-sarkon. Így nem dőlt meg a tavaly mért olvadási csúcs, amikor 4,1 millió négyzetkilométerre zsugorodott a jégsapka. Tavaly észlelték a legnagyobb olvadást azóta, hogy harminc évvel ezelőtt megkezdték az északi-sarki jégmező műholdas megfigyelését.

Az NSIDC szerint nem szabad, hogy az idei eredmény az erős negatív folyamatban bekövetkezett javulás reményébe ringasson bárkit is, mert továbbra is a nyári jégsapkamentes Északi-sark felé tartunk.

Míg korábbi számítógépes modellek 2040-re tették a teljes olvadást, ma már egyes klíma-előrejelzések öt-tíz éven belül ígérnek nyaranta nyílt vizet az Északi-sarkon. A jégsapkának nagy szerepe van a világ időjárásának alakulásában, többek között mérsékli a meleget.

A 2008-as javulást főként a La Nina időjárási jelenség globálisan hidegebb klímát előidéző hatásának tulajdonította a NSIDC-jelentés.

A BBC hírszolgálat által idézett egyes tudósok pedig úgy értékelték: lehet, hogy idén nagyobb területen maradt meg az északi-sarki jégsapka, viszont mégis megdőlhetett egy negatív rekord, mert a jégréteg vékonyabb volt, hiszen csupán egyetlen tél hidege fagyasztotta.

Egy hónapos főszezon az Északi-sarkon
Nagy a baj: már az Északi-sark is jégmentes lesz
Kétségbeejtő gyorsasággal olvad a sarki jég

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG