1p
KKV
Véglegesen bebizonyosodott, hogy a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon folyékony halmazállapotban és nagy mennyiségben szénhidrogén van jelen - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Véglegesen bebizonyosodott, hogy a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon folyékony halmazállapotban és nagy mennyiségben szénhidrogén van jelen - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

A felfedezés annyit jelent: most már egyértelmű, hogy a Naprendszerben a Földön kívül egy másik égitest felszínén is folyékony anyag hömpölyög.

Erre a megállapításra a tudósok annak a Cassini amerikai űrszondának a Földre küldött adatai alapján jutottak, amely 2004. július 1-je óta kering a gyűrűs bolygó körül, miközben rendszeresen megközelíti a Szaturnusz több holdját, mindenekelőtt a tudományos szempontból legizgalmasabbnak mutatkozó Titánt.

Az égitestről készített felvételek elemzésekor a szakértők már korábban is felfigyeltek arra, hogy a felszínt számos nagy kiterjedésű sötét folt borítja. Mostanáig azonban nem tudták eldönteni, hogy ezek a foltok egyszerűen csak domborzati képződmények, vagy folyékony állapotban lévő anyagot tartalmazó tó-, illetve tengermedrek.

A legutóbbi Titán-megközelítés alkalmával az egyik ilyen foltról infravörös állományban elvégzett elemzés végre kimutatta: az bizony egy igen nagy méretű tó, amelynek medrét azonban nem víz, hanem folyékony halmazállapotú etán tölti ki.

Tekintve, hogy a Titán felszínén az átlagos hőmérséklet igen hideg, megközelítőleg mínusz 200 Celsius-fok, folyékony víz jelenléte kizárt, de az olyan szénhidrogének, mint például a metán és az etán, amelyek a Földön gázneműek, a Titán hőmérsékleti viszonyai között folyékony halmazállapotúak, és mint a mostani elemzés bizonyította, bőven rendelkezésre állnak a Szaturnusz-hold felszínén.

Az újonnan felfedezett tavat a kutatók Onatrio Lacusnak nevezték el, ezzel is jelezve azt, hogy terjedelmes "etánfelületű" tóról van, amelynek mérete vetekszik az amerikai-kanadai Nagy Tavak egyikének, az Ontario-tónak a méretével. A Titán Ontario Lacusa mintegy 20 ezer négyzetkilométer kiterjedésű. A Balaton a maga 594 négyzetkilométeres vízfelületével eltörpül mellette. A mostani felfedezés nyomán korántsem kizárt, hogy a többi, most még rejtélyes sötét folt közül jó néhány ugyancsak az Ontario Lacushoz hasonló tó.

Az eddigi vizsgálódások alapján kimutatható a Titán egy másik érdekes tulajdonsága is, azaz hogy rajta is tapasztalható az a természeti jelenség, amelyet a Földön vízkörforgásnak vagy hidrológiai ciklusnak nevezünk. A Titán esetében azonban értelemszerűen nem víz-, hanem etán/metánkörforgásról van szó. Vagyis a Szaturnusz-holdon hömpölygő folyékony anyag egy része ott is, akárcsak a Földön, elpárolog, majd eső formájában csapódik vissza, biztosítva ezzel az égitest "folyékony etán/metánháztartását" - mutatnak rá a kutatók.

Az 5150 kilométeres átmérőjű Titán egyedülálló a Naprendszer holdjai között a tekintetben is, hogy még a földinél is sűrűbb légkör veszi körül, így a Földről teleszkópos módszerrel nemigen lehetne a felszínén lejátszódó jelenségeket nyomon követni. Ezért a közelébe kell kerülni, amit a Cassini már majd négy éve megtesz, és még legalább két esztendeig meg is fog tenni.

Földönkívüli: óceán lehet a Szaturnusz holdján
Folyékony víz a Szaturnusz holdján! 
A Szaturnusz északi-sarka is forró

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG