1p
KKV
A jelenlegi költségvetési keretek nem teszik lehetővé sem az adóhivatali, sem pedig a pénzügyőrségi dolgozóknál, alkalmazottaknál a szokásos, a bevételek túlteljesüléséhez igazodó évközi jutalmak kifizetését - közölte a Pénzügyminisztérium
A jelenlegi költségvetési keretek nem teszik lehetővé sem az adóhivatali, sem pedig a pénzügyőrségi dolgozóknál, alkalmazottaknál a szokásos, a bevételek túlteljesüléséhez igazodó évközi jutalmak kifizetését - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium az MTI-t közleményben kedden. Korábban a dolgozók érdekképviselete sztrájkot ígért arra az esetre, ha elmarad a prémium

Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn adóhivatali, kedden pedig vám- és pénzügyőri vezetőkkel folytatott egyeztetést a témában.

A tárca elismeri - tartalmazza a közlemény -, hogy az év folyamán mindkét szervezet megfelelő teljesítményt nyújtott, és jelentősen hozzájárultak az államháztartási bevételek meghatározó részének beszedéséhez. Ugyanakkor a vártnál súlyosabb recesszió hatása érződik az adó- és járulékbevételek alakulásában - mutat rá a PM.

A pénzügyminiszter ezért úgy döntött, hogy jutalomra nincs lehetőség, viszont differenciált mozgóbér kifizetését biztosítják a legalacsonyabb keresetűek számára, akik esetében a jutalom elmaradása anyagi nehézséget okoz. A mozgóbérben vezető beosztású alkalmazottak - osztályvezetők kivételével - nem részesülhetnek - tartalmazza a közlemény.

Korábban a Magyar Nemzet azt írta: sztrájkra készülnek az APEH-nál, mert az adóhivatal dolgozói augusztusban szinte biztosan nem kapják meg esedékes prémiumukat. Michalkó Péter, az adóhatósági dolgozók érdekképviseletének vezetője akkor azt mondta: ha kell demonstrációt, tüntetést szerveznek a Pénzügyminisztérium épülete elé, és emellett munkaügyi eljárások megindítását és a sztrájkot sem vetik el

Fizetések: "meglepi" az augusztusi borítékban
2 millióra büntették meg az APEH-et
Késik az APEH a pénzünkkel, de olcsón megússza
Kapjanak-e jutalmat az APEH-dolgozók?
Sztrájkolni fognak az APEH-ban?
Levelezni kezd az APEH - Ön is rajta van a listán?

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG