1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Idén átlagosan mintegy 251 ezer forintos éves keretösszeget biztosítanak a gazdasági társaságok béren kívüli juttatás céljára.

Egy friss felmérés szerint míg a munkáltatók 42 százaléka 2012-ben és 2013-ban is ugyanolyan keretösszeggel nyújt béren kívüli juttatást, 16 százalékuknál korábban nem volt, és ezután sem lesz ilyen lehetőség. A válaszadók 11 százaléka az idén növeli az eddigi keretösszeget, 2 százaléka csökkenti, 3 százaléka pedig megszünteti a juttatásokat. A kitöltők 5 százaléka épp most döntött arról, hogy bevezeti a cafeteriát.

Az érintettek eddig is több cafeteriaelemből tudtak választani, ennek köre azonban bővült. Az étkezési Erzsébet-utalvány mellett január 15-től további háromféle - ajándék, iskolai és szabadidő - utalványt is adhatnak dolgozóiknak a cégek, ráadásul 2013-tól az Étkezési Erzsébet-utalvány 8000 forint havi – kedvezményes adózású – keretösszegben adható. Az utalvány ennél nagyobb összegben is adható, de a 8000 forintos keretösszeg felett nagyobb az adóteher.

A felmérésben részt vevő – a hazai foglalkoztatottak közel 10 százalékát alkalmazó – szervezetek közül azok, amelyek az idén béren kívüli juttatást adnak munkavállalóiknak, 66 százalékban azért teszik, mert kevesebbe kerül, mint a bérként történő kifizetés. 55 százalékuk a munkavállalók szokásait és elvárásait is szem előtt tartja. A kutatás érdekessége, hogy motivációs eszközként – amely eredetileg a cafeteria legfőbb célja volt – csak harmadik helyen veszik számításba.

A cégek 22 százaléka a döntés során a társadalmi felelősségvállalásra is tekintettel van: sokan kifejezetten olyan elemeket emelnek be juttatási rendszerükbe, amelyekkel munkavállalóik rekreációjáról, pihenéséről, egészségéről vagy akár napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodnak. A felmérésbe 584 munkáltatót vontak be az ország minden részéből, minden szektorából, a kis vállalkozásoktól a legnagyobb hazai szervezetekig.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG