Aprólékosan eltervezték, végül csak az ötletadó ellen indult eljárás.
Akár egy krimiben is megállná a helyét a történet, ami Nórád megyében történt, egy előre eltervezett lopás keretében ugyanis 9,5 millió forintot lopott el egy férfi az ismerőse javaslatára. Az eset még 2013-ban történt, egy szécsényi cég egyik dolgozója ugyanis kitalálta, hogyan lehetne gyorsan meggazdagodni: ismerte a munkahelyén lévő páncélszekrény kódját, valamint tudta, hogy az egyik hétvégén nem működik majd a riasztó a cégnél.
Ezt az információt megosztotta egy társával, a kulccsal egyetemben, majd a kitervelt napon külföldre utazott. A társa a kérdéses hétvégén egyszerűen besétált a munkahelyére, kiemelt 9,5 milliót a széfből, és hazavitte. A szajréból ezután 7 milliót a terv kitervelőjének adott át. A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a tervet kiötlő férfi ellen, és indítványozta a börtönbüntetés kiszabását.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.